Szeged is a legnépszerűbb szilveszteri úticélok közt van

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szilveszter éjjelére az előző évinél 60 százalékkal többen foglaltak szállást idén december 29-éig, 2019-hez képest pedig 13 százalékkal nőtt a foglalások száma időarányosan – közölte foglalási adatai alapján a Szallas.hu pénteken az MTI-vel.

Tavalyhoz képest 23 százalékkal, átlagosan 14 ezer forintra drágult egy személynek egy éjszaka idén szilveszterkor. A Szallas.hu adatai szerint az átlagos kosárérték (egy foglalásra jutó átlagos összérték) 81 100 forint, ez 47 százalékkal több az előző évhez képest. Az egy és két éjszakás foglalás a leggyakoribb az év utolsó hétvégéjén – tették hozzá.

Az év utolsó napján a TOP 10 belföldi úti cél között megtalálható Szeged mellett Eger, Pécs, Gyula, Siófok, Debrecen, Budapest és Hévíz, valamint Győr és Hajdúszoboszló is.

A közlemény szerint a legnagyobb turisztikai régiók közül továbbra is Észak-Magyarország a legkeresettebb, minden ötödik foglalás ide szól. A Balaton, a Nyugat-Dunántúl és a Dél-Alföld is jelentős vendégforgalomra számíthat.

A vendégek csaknem harmada apartmanban piheni ki az újévi mulatozást. Negyedük hotelt, ötödük vendégházat, 17 százalékuk panziót, 5 százalékuk pedig egyéb szállástípust választott – olvasható a a közleményben.

Előző sztori

Energiaügyi Minisztérium: 2023-ban is megvédi a rezsicsökkentést a kormány

Következő sztori

Két évvel meghosszabbítják a falusi csokot