Krimi

Kis híján kiesett az erkélyen az a négyéves kislány, akit az anyja magára hagyott

Kis híján kiesett az erkélyen az a négyéves kislány, akit az anyja magára hagyott

2022. december 2., péntek
Kis híján kiesett az erkélyen az a négyéves kislány, akit az anyja magára hagyott

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki idén nyáron tíz percre egyedül hagyta harmadik emeleti lakásukban kislányát, akit végül járókelők mentettek meg attól, hogy leessen az erkélyről.

A vádirat szerint a vádlott 2022. június 17-én, a kora esti órákban levitte a szemetet és elment a közeli kisboltba bevásárolni, otthon hagyva egyedül a négy éves kislányát.

A gyermek a nyitott erkélyajtón keresztül kivitt az erkélyre egy konyhaszéket, majd arra felállt, és az erkély korlátján átmászott, onnan visszamászni azonban már nem tudott. A korlátba kívülről kapaszkodó, hangosan síró gyermekre az utcán sétáló járókelők figyeltek fel. Egyikük felszaladt a lakáshoz, és annak zárt bejárati ajtaját berúgva visszahúzta a kislányt az erkélyre.

Az elkövetőt a járási ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja. Bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

Kiemelt képünk illusztráció!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.