Tovább emelkedik a jegyek és a bérletek ára a Szegedi Közlekedési Társaság járatain január elsejétől – ezt még július elején szavazta meg a szegedi közgyűlés.
Ahogy júliusban a közgyűlés alkalmával kiderült, több lépcsőben emelik a díjszabásokat a szegedi tömegközlekedésben. Ezt a városvezetés azzal indokolta, hogy a koronavírus-járvány alatt rendkívül kevesen utaztak tömegközlekedéssel, az utazási szokások alapjaiban változtak meg, továbbá az infláció és a benzináremelkedés sem tett jót.
Így három lépcsőfokban emelnek árat, az elsőt szeptember elsején vezették be, ahogy ezzel együtt az időalapú jegyeket is. A második lépcsőfokot újév napjától vezetik be, januártól például a fedélzeti, elektronikus jegy 450 Ft helyett 500 Ft-ba fog kerülni – az elővételes jegy pedig 390 forint helyett lesz 430.
Itt azonban nem ér véget a történet, 2024 januárjártól ugyanis megint emelni fognak az árakon.
Az új díjszabáson a Volánbusz helyi érdekű járataira (busz), a Szegedi Közlekedési Társaság járataira (troli és villamos), valamint Szeged közigazgatási területén belül a tram-train-re is érvényes lesz. Az új árak teljes listája itt található.