Egyetem

Több épületet is bezár a vizsgaidőszakban a Szegedi Tudományegyetem

Több épületet is bezár a vizsgaidőszakban a Szegedi Tudományegyetem

2022. november 28., hétfő
Több épületet is bezár a vizsgaidőszakban a Szegedi Tudományegyetem

A vártnál több épületet is bezár az SZTE EHÖK közleménye szerint az SZTE. A vizsgáztatási szünet mellett igazgatási szünet is lesz, két részben.

Prof. Dr. Gellén Klára Oktatási rektorhelyettes tájékoztatása, és az Energia-megtakarítási Program Intézkedési Tervének részeként jelentős változások érintik a vizsgaidőszakot és a vizsgáztatási rendet a Szegedi Tudományegyetem egész területén.

Az oktatási rektorhelyettes tájékoztatása szerint ugyan a vizsgaidőszak kezdetének és végének az időpontja nem módosul, sok épületben csökkentett teremkapacitás mellett folyik a vizsgáztatás.

Ebben az időszakban pedig a távolléti oktatási rendnek megfelelő is vizsgáztatás is megengedett lesz.

Több épület az egész vizsgaidőszak alatt zárva tart majd, többek között az ETSZK Főépülete, a Jogi Kar nemrég átadott Főépülete, a JGYPK és a Hattyas Sori Sportközpont.

A Tanulmányi- és Információs Központ, az Olajosház, a Gellért Albert Oktatási Központ, valamint a Műszaki és a Gazdasági Főigazgatóság főépületei ugyanakkor zavartalanul nyitva lesznek.

A kollégiumok közül a Károlyi A épületszárnya, az Ötthalmi Diákotthonok, valamint a Semmelweis és a Móra Kollégium tart zavartalanul nyitva. A legtöbb kollégium december 19-től január 8-ig tart csak zárva.

A Herman Ottó B épülete, az MK Kollégium és a Madzsar viszont a szorgalmi időszak kezdetéig zárva tart.

A téli bezárás szentestétől újév napjáig tart - ilyenkor a vizsgáztatás is szünetel. A bezáró, illetve korlátozottan nyitva tartó épületek teljes listája az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat honlapján tekinthető meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.