Tápai Péter: A város vezetése nem sajnálja a pénzt, ha önfényezésről vagy ellenfelei lejáratásáról van szó

Margaret Thatcher mondta, hogy a socialistákkal az a baj, hogy mindig kifogynak más pénzéböl, ehhez hozzátehetjük, hogy mindig más zsebében kotorásznak, míg ha magukra kell költeni, akkor pénz nem szamit-ezzel az ismert idézettel kezdte pénteki sajtótájkoztatóját Tápai Péter. A Fidesz közgyűlési frakcióvezetője rámutatott: az önkormányzatnak semmi nem drága, ha valakit le kell járatnia.

Nem tetszett a szegedi városházán, hogy a tankerületi vezetők tavaly jutalomba részesültek, sebtiben írattak is egy cikket a város pénzből működtetett hírportálon, amiben a helyi vezetőt „ekézik”. A tények-így például az, hogy egy, a hivatásában országosan elismert szakember kapott jutalmat-nem zavarták meg a szerkesztőket.

„Már szakemberek is célkeresztjükbe kerülhetnek, ha nem csak elvtelenül bólogatnak, ha csak a munkájukat szeretnék végezni.

Ezzel ismét szintet léptek, hiszen a politika világán kívül dolgozó, a politikától függetlenül működő embereket támadnak egyértelműen politikai alapon. Az 50-es éveket idézi, amit művelnek”-mondta pénteki sajtótájékoztatóján Tápai Péter. Hangsúlyozta, hogy a tankerületi vezetők esetében hosszú évtizedek óta tartó kiemelkedő szakmai munkát ismertek el.”Ez a baloldal szerint természetesen nem lehet más csak politikai zsold.”-tette hozzá.

A Fidesz szegedi frakcióvezetője kiemelte, amikor a Polgármesteri Hivatal saját állományának akkor van csak problémája a jutalommal, amikor azt nem ők osztják a sajátjuknak. Emellett kiemelte, hogy

a város baloldali vezetése nem sajnálja a pénzt, ha önfényezésről vagy épp ellenfelei lejáratásáról van szó.

„Láthatjuk ezt a vaskos városházi jutalmak mellett a városi propaganda konzorciumon is, hiszen kevés hasonló méretű városban gazdálkodik az önkormányzati média ennyi pénzből. A szegedi baloldal a legócskább, kommunista hagyományt folytatja akkor, amikor az “aki nincs velünk, az ellenünk van” elvét követi.”-mutatott rá.

Tápai Péter, hozzátette, hogy a szegedi Fidesz szerint azonban a városvezetés ül fordítva a lovon, és

ahelyett, hogy sunyi lejárató kampányt folytatnak oktatási szakemberek ellen, inkább a saját házuk táján nézzenek szét.

A HARMADIK HIDAT IS KISAJÁTÍTJÁK

Tápai Péter külön kitért arra, hogy harmadik hídról tartott közmeghallgatásról is olyan tudósítást írt a városi sajtó, ahol gyakorlatilag már a város vezetésének egyedüli sikereként tünteti fel a híd megépítését. „Elég ha végiggondoljuk, hogy Botka László, a kampányában megígérte a hidat, de nem történt semmi.

A hidat a jobboldali kormány tervezi, de a terveket már Nagy Sándor alpolgármester mutatja be.”

-emelte ki és hozzátette, hogy ez is jól mutatja, rendszeresen úgy tálalja a kormány által megvalósuló beruházásokat és fejlesztéseket, mint ha az a sajátjuk lenne.

“A kormánypárti országgyűlési képviselőtől elvárják, hogy mindent tegyen meg azért, hogy támogatás érkezzen a városba, de eközben őt és a kormányt is folyamatosan ekézik”

-mutatott rá.

Előző sztori

Megjelentek a déli Tisza-híd látványtervei

Következő sztori

Mórahalmi hotel lett az év szállása