Balhé

Részegen összerugdosta kiskutyáit, majd kaszával megfenyegette szomszédait

Részegen összerugdosta kiskutyáit, majd kaszával megfenyegette szomszédait

2022. november 16., szerda
Részegen összerugdosta kiskutyáit, majd kaszával megfenyegette szomszédait

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki a nyáron az egyik megyebeli kistelepülésen kiskutyákat rugdosott meg, valamint egy kaszát lengetve fenyegette szomszédait – közölte lapunkkal a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

Saághy Flóra közölte vádirat szerint a vádlott idén július 6-án, a délutáni órákban, erősen ittas állapotban összetalálkozott a faluban a fiatalkorú sértettel, aki a férfi szerint hazugságokat terjeszt róla.

Emiatt szidalmazni kezdte a lányt, majd őt ököllel a vállán meg is ütötte, melynek következtében a sértett elesett, és 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Ezután a vádlott otthonába hazatért, majd az udvarukon megkötött állapotban tartott nőstény kutyát egy vascsővel ütlegelni kezdte, annak három kölykét pedig megrugdosta. A hangoskodásra felfigyeltek szomszédai, akik az utcáról az állatok bántalmazásának abbahagyására szólították fel.

A vádlott ekkor felkapott egy fanyeles kaszát, és azzal fenyegetőzött feléjük, amíg élettársa vissza nem húzta őt az utcáról a házuk udvarára. A háromból egy kölyök a sérülései következtében elpusztult, azonban az elkövető magatartása alkalmas volt arra, hogy akár mind a négy állat pusztulását, illetve maradandó egészségkárosodását okozza.

A vádemeléskor bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló elkövetőt a járási ügyészség súlyos testi sértés bűntette, minősített állatkínzás bűntett kísérlete valamint felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette elkövetésével vádolja. Bűnösségének kérdésben a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Vádiratában az ügyészség arra az estre, ha a terhelt a bűnösségét váddal egyezően beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, vele szemben 1 év börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Az elkövetés eszközéről valamint az egyik bántalmazott kutyakölyök sérüléseiről készült képeket a nyomozó hatóság készítette.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.