Megegyezett Koszovó és Szerbia

Megegyezett a rendszámtáblák ügyében Szerbia és Koszovó. A két ország között rendkívül feszültté vált a hangulat az ügy miatt az utóbbi hetekben.

A konfliktus ott kezdődött, hogy a koszovói rendőrök a szerbeket a rendszámtáblák cseréjére szólította fel. Egyes feltételezések szerint a háború veszélye is fennállt a két ország között.

A két ország hétfői, brüsszeli tárgyalása eredménytelenül zárult le. Azonban folytatták az egyeztetéseket, és szerda éjjel Josep Borrell, az EU külpolitikai főképviselője arról számolt be: a két ország megegyezett.

A megegyezés röviden annyiból áll, hogy Szerbia nem állít ki többet azokból a rendszámtáblákból, amelyeket a koszovóiak kifogásoltak, ezért cserébe pedig a koszovói kormányzat nem tesz újabb lépéseket annak érdekében, hogy a már meglévő rendszámtáblákat cseréltessék le a koszovói szerbekkel.

A felek a következő napokban a megbeszéltek gyakorlati kivitelezéséről tárgyalhatnak.

A Koszovóért felelős szerb kormányhivatal vezetője, Petar Petkovics szerint az egyik koszovói lap valótlanságokat állított a megegyezésről. Szerinte Pristinában pánikolnak a megegyezés miatt, és információs háborúval próbálják azt eltitkolni.

Kosovo Online szerint Petkovics valójában azt mondta, hogy a megegyezésnek köszönhetően minden koszovói szerb mentesül a rendszámtáblák miatti 150 eurós bírságtól és minden más büntetőintézkedéstől, ezáltal pedig biztosították a békét és megvédték a koszovói szerbeket.

Ned Price amerikai külügyi szóvivő üdvözölte a felek megállapodását.

(via Index)

Előző sztori

A bruttó 500 ezret is meghaladta az átlagkereset szeptemberben

Következő sztori

Szegedi siker tollaslabdában: egyetemi bajnokok lettek a Pápai testvérek!