Egyetértettek a V4-ek a háború kérdéseiben

Egyetértettek a visegrádi négyek kormányfői az ukrajnai háborút érintő alapvető kérdésekben, abban, hogy Ukrajna területi egységét meg kell őrizni, az ott dúló háborút minél hamarabb be kell fejezni, és hogy Oroszország nem jelenthet veszélyt Európára – állapította meg a négy miniszterelnök egybehangzóan a kassai találkozó után tartott közös sajtótájékoztatón csütörtökön.

A V4-es országok kormányfői több mint féléves szünet után ültek közös tárgyalóasztalhoz, a kassai találkozón az ukrajnai háború és azzal összefüggő kérdések, az energetikai válság, az illegális migráció, valamint az európai uniós források témája került terítékre. A V4-ek kormányfői fontosnak és a jövőt tekintve is szükségesnek nevezték a visegrádi országok együttműködését, valamint hangsúlyozták, hogy a bizonyos kérdésekben meglévő álláspontbeli különbségek dacára mindannyian alapvetően azonos módon ítélik meg az ukrajnai háborút.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, aki rendkívül konstruktívnak nevezte a találkozót, azt mondta: annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban leginkább arról lehetett hallani, hogy miben különbözik a V4-es országok véleménye, a kassai találkozón megerősítést nyert, hogy a visegrádi partnereknek nagyon is szükségük van egymásra. Kiemelte, partnereivel megegyezett a véleményük abban, hogy az ukrajnai háborúnak minél hamarabb véget kell érnie, az ország területi egységének megőrzése mellett.

Petr Fiala cseh kormányfő szerint a V4-es együttműködésnek van értelme és jövője, és folytatni fogják a minisztériumok szintjén is.

Fontosnak mondta a kassai találkozót, ahol “nyílt párbeszédet sikerült folytatni olyan kérdésekről is, amelyekben különbözők az álláspontok” -, s ez utóbbiak tiszteletben tartása mellett – egyetértés volt Ukrajna tekintetében a legtöbb lényegi kérdésben, egyebek mellett abban, hogy meg kell őrizni Ukrajna területi egységét, és katonailag és anyagilag is segíteni kell az orosz agresszió elleni harcában.

Eduard Heger szlovák kormányfő elmondta: segítséget kért hivatali partnereitől az országában körvonalazódó egészségügyi válság kezelésére, annak összefüggésében, hogy a pozsonyi kormánynak továbbra sem sikerült végső megegyezésre jutnia a béremelési követelésekkel előálló orvosi szakszervezetekkel, aminek következtében több, mint kétezer orvos adta be felmondását.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, közös kihívások az illegális migráció, az energiaválság, a gazdasági recesszió megakadályozása és a külső schengeni határok védelme. Emlékeztetett: a visegrádi együttműködés egy harmincéves sikertörténet, és azért jött létre, mert az volt a meggyőződésük az országoknak, hogy vannak közös érdekeik és számos közös álláspontjuk.

(via MTI)

Előző sztori

Darumadarak indulnak útnak a fogyatékkal élőkért

Következő sztori

Megjelentek a déli Tisza-híd látványtervei