Borús, ködös időnk lesz

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az OMSZ előrejelzése szerint pénteken éjszaka párássá válik a levegő, és nagy területen képződik, terjeszkedik a köd, valamint a rétegfelhőzet, mindeközben pedig északnyugat felől szakadozott frontális felhőzet húzódik fölénk.

Szombaton napközben a látási viszonyok javulnak, de így is erősen felhős vagy borult, több helyen tartósan párás idő lesz a jellemző.

Számottevő csapadék nem várható, a ködös tájakon szitálás, ónos szitálás fordulhat elő, illetve az éjszaka második felétől néhol gyenge eső sem zárható ki. Hajnaltól az északnyugatira forduló szelet a Dunántúlon egyre több helyen élénk lökések kísérhetik.  

  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4 fok között alakul, hajnalra északnyugaton a lengedező szél hatására több fokkal enyhül az idő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 3 és 10 fok között valószínű.
Előző sztori

Látványos égi jelenség Szeged fölött

Videó a cikkben!
Következő sztori

Felgyúltak az ünnepi fények Szegeden!