Beindult az influenzaszezon: tízezernél is többen fordultak orvoshoz

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint október 30. és november 6. között az országban 11 400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Mint írják, a 44. héten a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy az országban 147 400-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 11 400-nál influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.

Hozzátették: az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók 26,7 százaléka 14 év alatti gyermek volt, 31 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt, 27,7 százaléka 35-59 éves, 14,6 százaléka pedig 60 éven felüli volt.

Megjegyezték, az év 40-44. hete között 61 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNK Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumban, ahol öt embernél koronavírus-fertőzést igazoltak.

Korábban megírtuk, hogy Csongrád-Csanád megyében lehet a negyedik legtöbb influenzás, miután 100 ezerből 2440 személynél mutatták ki a betegséget.

Előző sztori

Az elmúlt évek legnagyobb projktje kezdődik az SZTE-n

Következő sztori

Nagyon szoros a verseny az amerikai időközi választásokon