Közélet

Októberben tavaszodott ki az Üllői úton

Októberben tavaszodott ki az Üllői úton

2022. október 27., csütörtök
Októberben tavaszodott ki az Üllői úton

A csapatokat a ferencvárosi szurkolók hatalmas kifeszített molinóval fogadták, melyen egy zöld színű Forma-1-es autó száguld az "Europa League" felirat felé, a visszapillantóban az AS Monaco és a Trabzonspor látszott, míg a pálya szélén a Crvena zvezda autója füstölt.

Fotó: nso.hu

A hazai játékosok lendületesen kezdtek, a meccs elején mégis a Monaco járt közelebb a gólhoz, előbb les miatt érvénytelenítették a találatát, majd egy támadáson belül több helyzete is volt, de Dibusz és a védők blokkjai megakadályozták a vendégcsapat vezetését. A kezdeti nehéz percek után többnyire mezőnyben zajlott a játék, így nem fenyegette veszély a kapukat. Alapvetően érződött, hogy a monacóiak kezdték rosszabb helyzetből a találkozót, ezért nekik nem felelt meg a döntetlen: irányították a játékot, de kevés veszélyt jelentettek Dibusz kapujára. A magyar bajnok a gyors ellentámadásokban bízott, azonban ezek sem futottak olyan hatékonysággal, ahogyan szoktak. A 30. percben elteltével a meddő mezőnyfölény ellenére kissé váratlanul került előnybe a vendéggárda. Disasi jobb oldali beadása után a rövid oldalon érkező Ben Yedder 5 méterről a jobb alsó sarokba sarkazta a labdát (0-1).

Wissam Ben Yedder szerezte a Monaco első gólját (Foró: MTI/Illyés Tibor)

A gól után ugyanabban a mederben folytatódott a meccs: mezőnyjáték zajlott monacói fölénnyel a szünetig.

A Ferencváros energikusabban kezdte a második félidőt, ennek megfelelően öt perc alatt több jó akciót vezetett, mint az egész első félidőben, azonban a befejezések rendre pontatlanok voltak, így Nübelnek továbbra sem akadt komoly dolga. A hercegségi csapat ekkor már elsősorban a védekezésre és az eredmény tartására koncentrált, de egy ízben szabadrúgást követően helyzete is akadt. A játékrész derekán valamelyest alábbhagytak a hazai rohamok, ekkor a riválisnak is volt néhány ígéretes akciója. A hajrában azonban ismét fokozta a nyomást a magyar bajnok, ez pedig eredményre is vezetett A 82. percben Nguen passzolt az ötös bal sarkánál álló Zachariassenhez, aki fordulásból kíméletlenül a keresztléc alá bombázott (1-1).

Kristoffer Zachariassen gólöröme (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A zöld-fehérek a - hosszabbítással együtt - hátralévő tíz percben megőrizték a számukra kedvező eredményt, így sporttörténelmi sikert arattak, mert első magyar csapatként továbbjutottak a csoportjukból bármelyik európai kupasorozatot tekintve.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ, H-CSOPORT
FERENCVÁROS–MONACO 1–1(0–1)
Budapest,
Gorupama Aréna,20 517néző.V:Jorgij (albán)
Ferencváros:Dibusz – Wingo, Botka, S. Mmaee, Pászka (Nguen 65.) – Vécsei (Besic, 56.), Laidouni – Adama Traoré, Gojak (Marquinhos, a szünetben, Esiti, 90+1.), Zachariassen – R. Mmaee.Vezetőedző:Sztanyiszlav Csercseszov
Monaco:
Nübel – Disasi, Maripán, Badashile – Vanderson (Diatta, 40.), Golovin, Mo. Camara, Yu. Fofana (Jean Lucas, 83.), Caio Henrique – Volland (Embolo, 83.), Ben Yedder.Vezetőedző:Philippe Clement
Gólszerző:Zachariassen (81.), ill. Ben Yedder (31.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.