Közélet

Kiderült, hol temették el a Mikulást

Kiderült, hol temették el a Mikulást

2022. október 19., szerda
Kiderült, hol temették el a Mikulást

Halála után 1700 évvel megtalálták Szent Miklós sírhelyét.

Megtalálták Szent Miklós sírhelyét Törökországban, egy bizánci templom alatt. A szenthely egy korábbi bazilika alapjaira épült, ami a középkorban víz alá került a Földközi-tenger szintjének emelkedése miatt.

Az ősi bazilika alapjaira néhány évszázaddal később azért építettek egy másik templomot, hogy megvédjék Szent Miklós sírját, de csak a közelmúltban fedezték fel a régészek az előző szentélyből származó mozaikpadlót a ma álló épület alatt - és így a szent sírhelyét is.

A régészek 2017-ben találtak rést a templom padlója alatt, ami mostanra sikerült biztonságosan eltávolítaniuk. A később épített bizánci templom az V. és XII. század között az ortodox keresztények istentiszteleti helye volt, az épületet Szent Miklós szobrai veszik körül.

Mindez alátámasztja, hogy Szent Miklós Törökországban élt és itt is halt meg.

Szent Miklós 270 és 343 között élt. Élete története szerint öröklött pénzét a szegényeknek ajándékozta, a legenda szerint három lánynak aranyzsákot is adományozott, hogy így mentse meg őket a prostitúciótól. A Mikulás ünnepi történetének is ez az alapja.

(via Index)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.