Két szegedi iskola is bekerült a legjobb 100 közé

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

HVG 2023-as középiskolai rangsorában két szegedi középiskola is helyet kapott a legjobbak között – míg az egyik a legjobb 100-ba, addig a másik a legjobb 30 közé fért be.

Az ország száz legjobb gimnáziumát felsoroló listát több szempont figyelembe vételével alakították ki. Egyfelől megnézték a 10. osztályosok kompetencia felmérésének átlageredményeit, továbbá az érettségi százalékos eredményét a négy fő tantárgyból. Figyelembe vették továbbá a felsőoktatásba, a nappali tagozatra felvett diákok felvételi pontjainak iskolai átlagát.

Ezek alapján az elmúlt évekhez hasonlóan egész Csongrád-Csanád megyéből csak szegedi iskoláknak sikerült a legjobbak közé bekerülniük: az 56. helyen az SZTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (az egykori Ságvári), míg a 29. helyen a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium végzett.

A Radnóti azonban egy másik részrangsorban még ennél is jobban teljesített: az intézmény matematikaérettségi eredménye alapján az ország 10., a felvételi eredmények alapján a 17. legjobb középiskolája.

Az ország legjobb tíz iskolájában mindössze kettő került be vidékről: a hetedik helyen a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, tizedikként pedig a veszprémi Lovassy László Gimnázium fért be. Az élen az eddigi évekhez hasonlóan továbbra is fej-fej mellett az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, illetve a Fazekas Mihály Gimnázium áll.

Előző sztori

Már szerelik az óriáskereket a Dóm téren

Következő sztori

Új covid-hullám jöhet, de a majomhimlő visszaszorult