Teljesen átalakul az SZTE felvételi pontrendszere

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Döntött az egyetem szenátusa, a következő félévtől hangsúlyosabban támogatják a kiváló tanulmányi teljesítményt a felvételi során.

Miután módosították a felsőoktatási törvényt, mely szerint eltörlik a központi minimumponthatárt, a kötelező emelt érettségit és a többletpontok összetételéről is szabadon dönthetnek az intézmények, a Szegedi Tudományegyetem is összeállította a maga pontrendszerét.

Eszerint a 2023 őszén induló képzések felvételi rendszerében már megszűnik a minimumpont és – néhány szak kivételével – a kötelező emelt szintű érettségi követelménye is.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elfogadható érettségi tárgyak miniszteri listájából az egyetem határozza meg azt, hogy mely tárgyak esetén tekint el az emelt szintű érettségi vizsgától az érettségi pont számítása során.

Bár nem kötelező minden szakon az emelt szintű érettségi, a plusz pontokért mégis érdemes ezzel jelentkezni, 2024-től pedig sokkal több pontot ér, mint a középszintű vizsga. Ekkortól ugyanis az egyetem új, saját pontszámítási rendszerében továbbra is 500 pont lesz a maximum, de a pontszám összeállhat a tanulmányi pontok és az érettségi pontok összegéből, hozzáadva az intézményi pontokat, vagy az érettségi pontok kétszereséből, hozzáadva az intézményi pontokat.

A legfontosabb változás, hogy az érettségi pontok száma az emelt szintű érettségi vizsga esetén egyenlő az érettségi vizsgán az adott vizsgatárgyból elért százalékos eredménnyel, vagyis 100%-os vizsga 100 érettségi pontot ér. A középszinten tett érettségi vizsga esetében a százalékos eredményt pontokra váltják, azaz a gyakorlatban 100%-os eredmény esetén legfeljebb 67 érettségi pont szerezhető – írja az egyetem közleményében.

– A képzések jelentős részére elegendő lesz a középszintű érettségi, de például a jogászképzésre egy, az általános orvos, a gyógyszerész és a fogorvos képzésre két emelt szintű érettségi kell – fejtette ki Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese.

A többletponto krendszere is emgváltozik 2024-től, intézményi pontként az egyetemek saját, szakonként meghatározott pontrendszert alakíthatnak ki. Továbbra is maximum 100 plusz pont szerezhető. ,,A szegedi egyetem országos beiskolázásra kialakított pontrendszerét a tudományegyetemi kiválóság, a tehetséggondozás, és az esélyegyenlőség elvei mentén határoztuk meg.” – fogalmazott Gellén Klára. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nyelvvizsga, a nyelvtudás mellett több versenyen való részvétel is pontot ér, illetve ha valaki részt vesz az olyan egyetemre felkészítő programokon, mint az SZTE Junior Akadémia.

Az egyetem közleményében az áll, hogy hamarosan egy saját pontszámító kalkulátorral segítik a pontszámítást a leendő felvételizőknek.

Előző sztori

Baleset miatt lezárták az M5-ös autópályát Pusztavacsnál Szeged felé

Következő sztori

Hadat kellene üzenni Amerikának Bencsik András szerint