Közélet

Szentmihályi kakasfőző: nem csak a pörköltnek örülhettek a helyiek

Szentmihályi kakasfőző: nem csak a pörköltnek örülhettek a helyiek

2022. szeptember 11., vasárnap
Szentmihályi kakasfőző: nem csak a pörköltnek örülhettek a helyiek

Szombat reggeltől rotyogott 30 bográcsban 300 kiló kakashús a szentmihályi focipálya mellett. A kakasfőzőn rendezvényen hagyományteremtő céllal a szentmihályi közösségért dolgozókat is díjazták, de a sörivó verseny sem maradt ki a programból.

- Nagyon örülök annak, hogy Kiskundorozsmához hasonlóan Szentmihályon is egy erős és összetartó közösség él, amit mindenképpen meg kell tartani és ezért is támogattam a rendezvényt, hiszen ezek a közösségépítő rendezvények ezt a célt szolgálják - mondta lapunknak Mihálffy Béla a térség országgyűlési képviselője. Kiemelte, hogy a hagyományok folytonossága és a közösségért végzett munka megbecsülése is rendkívül fontos, ezért saját támogatásából, Szeged többi városrészéhez hasonlóan díjat alapított.

A Szentmihály Kardja díjjal, a szentmihályi közösségért dolgozókat díjazzák ezentúl.

A díjakat a településrész fejlődését döntően meghatározó első részönkormányzati testületnek adták, akik 2010-2014 között dolgoztak Szentmihályért. Az első díjazottak így Márta Jánosné Margó, Szécsi Ilona, Szalma István, Lőrincz József, Csillag Erika, Fülöp Pál, Fejes Ferenc és posztumusz díjat kapott Détár Ferenc, aki szentmihály közösségének meghatározó alakja volt kapta.

Nógrádi Tibor a díjátadás után bejelentette, hogy Mihálffy Béla országgyűlési képviselővel együtt

új platformot alapítanak “Életünk sorompók nélkül” névvel a vasútmentes Szentmihályért.

A kezdeményezés célja a helyi közösség mindennapos problémáját próbálja orvosolni. A cél, hogy a Szabadkai úti vasúti átjáró helyett aluljáró épüljön, így elkerülve a hosszas sorompó előtti várakozást és torlódásokat. A platform alapítói szerint ezt legkésőbb 2030-ra megvalósítanák. Nógrádi Tibor szerint a korábbi sikereik alapján, mint a Holt-Tisza rehabilitáció és a Szentmihály-Röszke közötti útszakasz felújítása, vállalni tudják a projekt megvalósítását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.