Balhé

Kiskorú fiával és disznóölő késsel vett elégtételt

Kiskorú fiával és disznóölő késsel vett elégtételt

2022. szeptember 12., hétfő
Kiskorú fiával és disznóölő késsel vett elégtételt

Megfenyegetett egy férfi egy másikat egy megyei kisváros sportpályáján, mert úgy vélte, kikezdett a fia barátnőjével. A történésekbe kiskorú fiát is bevonta - derül ki a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség közleményéből.

A megalapozott gyanú szerint a férfi a kiskorú fiával és négy másik tárásával kereste meg a sértettet csütörtök késő délután, majd felelősségre vonta amiatt, hogy kikezdett a fia barátnőjével.

Ezután a gyanúsított megfejelte, majd megütötte a sértettet, végezetül ő egy disznóölő kést, a fia pedig egy pillangó kést nyomott a sértett hasához, annak közlése mellett, hogy kibelezik és megcsonkítják, ha nem fizet bánatpénzt nekik.

A sértett ennek hatására egy doboz cigarettát és 2500 forintot adott át a gyanúsítottaknak, és még térdepelve bocsánatot is kellett kérnie. A bántalmazás miatt 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség a többszörösen büntetett előéletű gyanúsított letartóztatásának elrendelését a bűnismétlés, valamint a büntetőeljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel indítványozta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.