Jó hír: “csak” hétszer annyiba kerül immár a gáz a tőzsdén, mint amennyibe kerülni szokott ilyenkor

Az utóbbi napokban jelentősen csökkent a gáz ára Európa legnagyobb gázpiacán, a kontinens szempontjából irányadónak számító hollandiai gáztőzsdén (TTF).

Hétfőre reggelre megawattóránként 172 euró környékére esett vissza, napközben 172 és 179 euró között ingadozott az októberi határidős gáz árfolyama a TTF-en, ami nagymértékű árcsökkenést jelent az előző napokhoz képest.

Utoljára július végén volt ilyen olcsó az októberi gáz!

A gázárak augusztus 26-án emelkedtek a csúcsra, akkor az októberi jegyzésű gáz ára a 338 eurót is elérte, azóta viszont az utóbbi hetekben jelentősen visszaesett az ár. 

Bloomberg azt írja, hogy az árcsökkenés mögött azok a lépések állhatnak, amelyeket az Európai Unió és a tagállamok az energiaválság enyhítése érdekében tesznek, de közrejátszik, hogy a kontinens gáztározói átlagosan 86 százalékig fel vannak töltve. Ezen kívül a cseppfolyósított gáz importja is felgyorsult azáltal, hogy a hollandiai Eemshavenben működésbe helyeztek egy új gázterminált.

A TTF-en még most is hétszer annyiba kerül, mint amennyibe az évnek ebben a szakaszában jellemzően kerülni szokott.

Kérdés, hogy a hirtelen jött hűvös őszi időben, valamint az októberben induló fűtési szezon milyen hatással lesz a gáz árára.

Videók a cikkben!
Előző sztori

Özönvízszerű jégeső után szivárvány ragyogott Szeged felett

Következő sztori

Fővárosi csapatot kapott a Szeged-Csanád GA a Magyar Kupában