Sport

Hátrányból állt fel a Szeged-Csanád GA a Szabadka ellen

Hátrányból állt fel a Szeged-Csanád GA a Szabadka ellen

2022. szeptember 24., szombat
Hátrányból állt fel a Szeged-Csanád GA a Szabadka ellen

A válogatottak mérkőzései miatt ezen a héten nincs forduló sem az NB I-ben, sem az NB II-ben. A Szeged Csanád GA mindezt kihasználva edzőmeccset játszott a Szpartak Szabadka ellen, hazai pályám

A hajrában több lehetőség is adódott előttünk, hogy eldöntsük a mérkőzést, ám újabb gól nem született, így 2-2-es döntetlennel zárult a találkozó.

Csapatunk legközelebb október 2-án 17 órakor a Budafok ellen lép pályára bajnoki mérkőzésen a Szent Gellért Fórumban.

Alekszandar Sztevanovics: – Két eltérő félidőt játszottunk. Az első játékrészben jól védekeztünk, de a támadó szekcióban kevés volt a ritmusváltás. A második felvonásban továbbra is jól védekeztünk, de sikerült felgyorsítanunk az előre játékunkat. Agresszívak és kompaktak voltunk, a második félidőben jobban néztünk ki, ezt az eredmény is igazolja. Hasznos edzőmérkőzés volt, hiszen a saját játékunkat tudtuk játszani egy első osztályú csapat ellen, elégedett vagyok. 

Felkészülési mérkőzés
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – FK Spartak Subotica (szerb) 2-2 (0-1)
Szeged, Szent Gellért Fórum. 
Szeged-Csanád GA: Takács – Bitó, Temesvári, Tóth B., Kővári, Dobos, Sipos, Farkas, Rédling, Pintér, Daru. Csere: Molnár-Farkas – Szilágyi, Szakály, Gajdos, Könczey, Vári, Szatmári, Simon, Kundrák, Beronja, Bíró. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics. 
FK Spartak: Manoljovics – Tanasin, Filipovics, Ivan-Dekics, Tosesi, Todoroski, Bijelovics, Srikovics, Hristics, Borevanos, Shimuya. Csere: Dubljanics – Osztojics, Bogicsevics, Vitorovics, Desnica, Stanics, Bosnics, Mijatovics, Stajkovics, Obradovics.
Gól: Gajdos (69.), Bíró (78. – büntetőből) ill. Bijelovics (20. – büntetőből), Stajkovics (59.).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.