Sport

Bármi a vége, ez SZÉP VOLT FIÚK!

Bármi a vége, ez SZÉP VOLT FIÚK!

2022. szeptember 26., hétfő
Bármi a vége, ez SZÉP VOLT FIÚK!

Korda György és Balázs Klári Reptér című slágere csúcsra ért hétfőn este a Puskás Arénában. A nyári fesztiválon, így a SZIN-en is, több százan énekelték együtt a Reptér című évtizedes slágerét. Hétfőn a magyar-olasz Nemzetek Ligája meccs kezdése előtt negyedórával pedig az egész stadion-az olaszokat leszámítva nagyjából 66 ezer ember énekelte együtt a felvételről bejátszott refrént.

„Repülni hív a magas ég”-nem nehéz párhuzamba állítani a magyar válogatott szereplésével a dalt. A júniusban kezdődött Nemzetek Ligája sorozatban a magyar válogatott a korábban halálcsoportnak is nevezett négyesben a csoport első helyének megszerzésért lépett pályára Olaszország ellen, ráadásul nem voltak győzelmi kényszerben, nemzeti csapatunknak döntetlennel is a sorozat elődöntőjébe juthatott már. Eközben a németek és az angolok egy tét nélküli meccsen találkoztak, az utóbbiak pedig a B csoportba estek ki.

Hogy meglepő vagy sem, de az olasz válogatott „jól tapsolható” himnuszának harmadik taktusánál az egész stadion tapsolni kezdett, összekacsintva egy kicsit a két nemzet közös gondolkodása okán.

A felemelő hangulatban induló meccsen a magyar csapatban egy változás volt a pénteki, németek elleni kezdőcsapatban Gazdag Dániel helyett Nego Loic lépett pályára. A 2. percben a magyar válogatott rúghatott ígéretes helyről szabadrúgást, azonban Szoboszlai Dominik a sorfalba bombázta a labdát, ami szögletre pattant. Ez utóbbiból nem volt veszélyben a vendégek kapuja. Nem úgy a másik oldalon Gulácsi Péter kapuja, igaz ehhez éppen a magyar hálóőrnek is kellett a közreműködése. Egy jobbról érkező beadást akart megfogni, de kifelé perdült a kezéből, Szalai Attila azonban a gólvonalról a mezőnybe bombázta a labdát.

Szalai Ádámnak kevés lehetősége volt a gólszerzésre az első félidőben (Fotó:MTI/Szigetváry Zsolt)

Harapósan kezdtek az olaszok és nem ízlett a magyaroknak, ráadásul szembetűnően sokszor volt lyuk a védelmünkön. Egy-egy kontrával igyekeztek eljutni Gianluigi Donnarumma kapujáig, de komolyabb helyzetig nem jutottak. A 27. percben viszont veszélyt hoztunk a saját kapunkra. Nagy Ádám adta haza röviden, Gnonto támadta meg Gulácsit, a lepattanóra Raspadori csapott le és közelről az üres kapuba passzolt. (0-1)

Giacomo Raspadori használta ki a magyar védelem hibáját (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A gól után szép lassan kezdett összerázódni válogatottunk játéka, azt a bátor támadójátékot próbálták játszani, ami a németek ellen is eredményre vezetett. A 37. percben egy hajszálon múlt az egyenlítésünk. Szoboszlai szabadrúgása után az előre húzódó Lang balról laposan lőtte középre a labdát, Szalai Attila azonban nem találta el jól szemben a kapuval 8 méterrel, így az mellé csorgott. A félidő vége sokkal kiegyenlítettebb volt, de összességében megérdemelten vezettek az olaszok a szünetben.

Kiegyenlített játékkal kezdődött a második játékrész, ami egy hatalmas magyar helyzetet is hozott. A 49. percben egy támadásból négy esély is volt az egyenlítésre. Először Nego lövését védte Donnarumma, a kipattanóból Szoboszlai ismétlését blokkolták, Styles löketét is a PSG hálóőre védte a bal kapufánál, majd Szalai Ádám lövése a védőkről szögletre pattant. Röviddel ezután az olaszok nem hibáztak. Az 51. percben Cristante egy levágódó labdát rakott középre, amit Dimarco közelről az üres kapuba helyezett. (0-2)

Federico Dimarco kétszer is nagyot védett a második félidő elején. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Az újabb gól sem roppantotta össze a magyar válogatottat. Callum Styles kétszer is helyzetbe került, de Donnarumma mindkétszer bravúrt. Az, hogy a csoport első helyéről nem akart lemondani a magyar válogatott, azt nem csak a sorozatos támadások bizonyították, de Marco Rossi cseréje is. A magyar kapitány a védekező középpályás Nagy Ádám helyett a támadó Gazdag Dánielt küldte pályára.

A PSG kapusának egyre több dolga volt, de állta a sarat (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Egyértelműen átvettük az irányítást, sokkal veszélyesebb volt a kapura a magyar válogatott mint az olasz.

A 72. percben lezárult egy korszak a magyar válogatottban. A magyar válogatott cserél, a táblán megjelent a kilences szám, Szalai Ádám helyett Ádám Martin jött pályára. A magyar válogatott kapitánya befejezte szereplését a címeres mezben.

A kapitányi karszalagot most Gulácsi Péternek adta át-Lipcsében Szoboszlai Dominik kapta azt.

Röviddel a csere után Schäfer passzolt Szoboszlaihoz, akit a tizenhatoson belük Di Lorenzo buktatott, a francia játékvezető elegánsan továbbot intett. Benne volt a gól a magyarok játékában, de ezen a napon semmi nem jött össze.

A vereség ellenére a magyar válogatott örökké emlékezetes hat meccset játszott a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi átlépett egy komoly árnyékot, az utóbbi meccseken nem szerethető, hanem sikeres válogatottat épített. Folytatás novemberben két barátságos mérkőzésen, majd az Európa bajnoki-selejtezőkben. Ez utóbbi sorsolását a Nemzetek Ligájában hozott eredményeknek köszönhetően az első kalapból várhatja magyar válogatott.

A vereség ellenére a meccs végén joggal zugott a szép volt fiúk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.