Közélet

A kulturális miniszter köszöntötte a Szegedi Tudományegyetem diákjait

A kulturális miniszter köszöntötte a Szegedi Tudományegyetem diákjait

2022. szeptember 1., csütörtök
A kulturális miniszter köszöntötte a Szegedi Tudományegyetem diákjait

A Szegedi Tudományegyetemen tartották az Országos Felsőoktatási Tanévnyitó Ünnepséget a 2022/2023-as tanév első napján. A szegedi intézményben idén több mint 6 és félezer gólya kezdi meg tanulmányait. Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter a tanévnyitón elhangzott beszédében hangsúlyozta, a következő generációk tudása az egyetemi oktatók és a mostani hallgatók kezében van.

- A kultúra, a tudás önérték, de valójában akkor van értéke, ha a közösséget szolgálja. Ehhez pedig a közösségnek individuumok halmazából identitással, önazonossággal rendelkező társulássá kell válni. Ugyanis

önazonosság nélkül a közösség nem képes kézben tartani sorsát, megőrizni önrendelkezését és cselekvőképességét

 – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy az átörökítés intézményei az iskolák, az egyetemek és az egyházak, amelyek nélkül kultúránk szétesne. Kiemelte,

a hagyomány és az örökség nagy felelősség.

Nemcsak élvezni kell az ősök által megteremtett kiváltságokat, de elő is kell készíteni az utódok kultúráját. 

A tanévnyitón Rovó László rektor és Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke is köszöntötte a megjelent oktatókat és gólyákat. A rektor a jelenkor kihívásai, a háborús, gazdasági és energiaválság  kapcsán azt mondta, hogy

közös és megfontolt cselekvéssel sikerrel juthat túl az SZTE a megpróbáltatásokon.

A szükséges források biztosításához az ország és Európa vezetőinek támogatását kérte. 

HÚSBAVÁGÓ IDÉZET

Szabó Gábor beszédében a szegedi egyetemi tanács száz évvel ezelőtt lezajlott, egyik ülésének jegyzőkönyvéből idézett, amelyben a professzorok a téli fűtőanyag-szükséglet biztosítását szorgalmazták a rektortól. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.