Látomás ünnepnapon

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elérkezett a kenyérszegő nap. A hajnali első fény még jót ígért. Nyugalmat, békét. Aztán ahogy teltek az órák, egyre feszültebb lett minden, szétterült a pára, fojtogatott a levegő, a nap derekán már alig viselhetős volt a hőség. Estére aztán megnyílott a menny. Augusztus heve felhasította az ég palástját. A tanyabokor belesüppedt a zivatarmagányba.

Az öreg Illés megriadt a szunnyadásból. Kibotorkált, átügyetlenkedett a tócsákon, beriglizte a kiskaput. Fölötte elnézett a falu felé. A felpúposodó templomsüveg párafelhőbe bújt. Délelőtt még ott volt a templomban, áldozott is. Dicsértessék a neved, Szent István, mondta most magában. Aztán becsoszogott a házba. Odabent csend volt és sötét.

Leült a gondolkodószékébe. A feje egyre nehezebb lett, le-lecsuklott. Elbódult. Álmodott is tán. Énekszó… mintha az övé lenne. Hol vagy, István király, énekelte gyengülő hangján. Ahogy a templomban is tette. De mit lát! Nem maradt a házban magára. Ott, a kicsike szobájában vele együtt mondta az éneket a templomi sereg. Még ilyen csodát!

Aztán váratlanul hatalmasat kondult egy harang. Megnyílott a menny. Leszakadt az ég. Zuhogott. És mit látni az esőfüggönyön át? Egy lovas jön a rettenetes viharban. Lassú léptekkel közeledik a gyönyörű szép állat. Nyergében egyenes derékkal ül valaki… csak nem… de, de igen, Szent István maga! A király. Vonásai legalábbis épp olyanok, mint a festményen, a templomban. Az öreg úgy érzi, ilyen boldog életében még nem volt. Tudja, a szent király most csak hozzá jön. Hozzá, Illés bácsihoz.

Ezer év nézett szembe az öreggel.

Előző sztori

Villámcsapás okozott gondot a szegedi vasútvonalakon

Videó!
Következő sztori

Elképesztő videón, ahogy a villám a telefontoronyba csap