Közélet

Novák Katalin: Minden gyermek ajándék

Novák Katalin: Minden gyermek ajándék

2022. augusztus 31., szerda
Novák Katalin: Minden gyermek ajándék

Átadták a szegedi GEMMA Fejlesztő Iskola új épületét. A 2015-ben megnyitott Bakay Nándor utcai épület teljesen megújult: a csaknem 1000 négyzetméteres létesítmény mellett korábban egy mozgássérült játszóteret hoztak létre, de tornatermet és ebédlőket is építtettek. Lépcsőházak és liftek is vannak a korszerűsített iskolában. Az átadón részt vett Novák Katalin köztársasági elnök is, aki méltatta az összefogást és felhívta figyelmet az ilyen fejlesztések fontosságára.

- Mindannyian tudjuk, hogy a betegség teher, de a gyermek ajándék. Minden gyermek ajándék. Az alaptörvényünk kimondja, hogy az emberei életet a fogantatástól védelem illeti meg. Vegyük ezt komolyan!

Védjük meg az emberi életet a fogantatás pillanatától, majd a megszületést követően is,

legyünk ott mindig minden emberi élet mellett. Akkor is, ha kevésbé látható az, hogy nem vagyunk tökéletesek, és akkor is, ha ez valamelyest nyilvánvalóan.

Novák Katalin hosszú ideje elkötelezetten támogatja a GEMMA központot Fotó: Karnok Csaba (KC) – Délmagyarország (DM)

Novák Katalin régóta figyelemmel követi és segíti a Gemma Központot.. Államtitkárként és miniszterként rendszeresen segített a fejlesztések előremozdításában és részt vett az intézmény valamennyi korábbi átadó ünnepségén. A köztársaság elnök mellett a elkötelezetten segíti a Gemma Központot Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, 2015-ben például ő kereste fel a cégeket, amelyek adományai révén a központ tulajdonába kerülhetett a Bakay Nándor utcai épület. A püspök a szerdai átadó ünnepséget a szolidaritás, a szeretet, a szülői gondoskodás, az összefogás és az áldozatkészség ünnepének nevezte.

MEGHÁROMSZOROZÓDOTT A DIÁKOK LÉTSZÁMA

Péntek Imréné elmondta, 2015 óta csaknem megháromszorozódott az iskola létszáma. 2015-ben 33 fő súlyos és halmozott fogyatékossággal, illetve súlyos autizmussal élő tanuló volt, jelenleg 91 tanulójuk van, a nappali intézményükben pedig további 40 fiatalt látnak el. Az intézmény fontos a családoknak, hiszen így nem kell Szegedet elhagyva más településre utazniuk, hogy gyermeküket iskolába vihessék

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.