Kultúra

A Szegedi Nemzeti Színházat sem kímélik az új rezsiárak

A Szegedi Nemzeti Színházat sem kímélik az új rezsiárak

2022. augusztus 5., péntek
A Szegedi Nemzeti Színházat sem kímélik az új rezsiárak

Több fővárosi magánszínház jelezte a napokban, hogy a megsokszorozódott rezsiárak miatt alaposan át kell alakítaniuk a költségvetést, ami miatt radikális változásokat kell eszközölniük. Ennek apropóján megkérdeztük a Szegedi Nemzeti Színházat, hogy számolnak a következő évaddal, és kiderült: ők is hasonló intézkedésekre knéyszerülnek.

Augusztus 1-től lépett életbe az energia-veszélyhelyzet Magyarországon, ez pedig azóta kivétel és kímélet nélkül érint mindenkit: a lakosság kétségbeesetten fordul az energiaszolgáltatóhoz, és rengetegen már most elkezdtek felkészülni az idei télre. A lakosság ugyan sokat tud segíteni magán azzal, hogy az átlag körül fogyaszt, az intézmények értelemszerűen nincsenek ebben a helyzetben, hiszen jóval nagyobb a fogyasztásuk. Nem képeznek kivételt ez alól a kulturális intézmények sem.

Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója lapunk megkeresésére elmondta: a többletkiadások várhatóan több 10 millió forint plusz költséget jelentenek majd, a színház költségvetése pedig kötött, emiatt az emelkedő rezsiköltségek nagyban befolyásolják annak működését.

Mindez első lépésben a jegyárakon fog érződni: - ahogyan a nyár eleji bérletértékesítés alkalmával is jeleztük, a hamarosan induló őszi bérlet- és jegyértékesítés alkalmával emelkedni fognak az árak - mondta a színházigazgató. A pontos árakat azonban még nem hirdették meg.

Színházi oldalról a leghúsbavágóbb változás talán, hogy Barnák László elmondása szerint a meghirdetett művészeti programban is várható műsorváltozás, akkora mértékű takarékoskodást kell meglépnie az intézménynek.

Arra a kérdésünkre, hogy a városvezetés hogyan segíti ki az intézményt, Barnák azt felelte:

,,Az önkormányzat már több körben is kért információt az energiafogyasztási mutatóinkról, illetve új szerződéseket köt a szolgáltatókkal, hogy ezzel biztosítsa a kiszámíthatóságot. Bízunk abban, hogy a megemelkedett kiadásaink fedezésére lesz fenntartói kompenzáció."

Hozzátette, maga a színház is tette lépéseket az energiatakarékosság felé házon belül azzal, hogy az épület nézőforgalmi és üzemi területein folyamatosan cserélik le a hagyományos izzókat ledes izzókra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.