Politika

A pápánál tett látogatást Novák Katalin

A pápánál tett látogatást Novák Katalin

2022. augusztus 25., csütörtök
A pápánál tett látogatást Novák Katalin

A Vatikánban, Ferenc pápa fogadta Novák Katalin államfőt csütörtökön. A magánaudiencia után a köztársasági elnök úgy fogalmazott: elkezdődhet a felkészülés az egyházfő magyarországi fogadására.

Csütörtökön 40 perces magánaudiencián járt a katolikus egyházfőnél Novák Katalin. A találkozónak három fő témája volt: a jövő évben esedékes magyarországi pápalátogatás, az ukrajnai háború és a családok támogatása.

A köztársasági elnök elmondta, hogy a találkozón hivatalos meghívólevelet adott át Ferenc pápának, egyúttal arra kérte, hogy jövőre látogasson el Magyarországra. A főpásztor megerősítette, hogy szándékában áll a látogatás, így elkezdődhet a pápalátogatás előkészítése Novák szerint. A látogatásra jövő tavasszal kerülhet sor.

Ferenc pápával az ukrajnai háború kapcsán megállapították, hogy "közös érdek" a mielőbbi béke.

"Ferenc pápa a békéért imádkozik, a békéért szólal fel, és megtesz mindent, amire lehetősége van, hogy a béke követe lehessen" - hangoztatta az államfő.

Novák elmondása szerint beszélt Ferenc pápával a hagyományos családi értékek, a hagyományos családmodell megőrzése melletti kiállás fontosságáról, "főleg most, amikor oly sokan támadják ezeket a hagyományos értékeket".

A beszélgetés után az államfő férjével pápai áldásban is részesült - erről már a szegedi politikus Facebook-oldala tanúskodik.

(via MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.