Visszaéltek Karikó Katalin nevével

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Visszaéltek Karikó Katalin nevével és fényképével gombás megbetegedésekkel kapcsolatos szerek, készítmények reklámjában.

Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora, volt hallgatója közleményben jelezte, többen arra hívták fel a figyelmét, hogy internetes és közösségi fórumokon gombás megbetegedésekkel kapcsolatos szereket, készítményeket hirdetnek, reklámoznak rá hivatkozva, bőrgyógyászati klinika szakértőjeként feltüntetve.

Karikó Katalin hangsúlyozta, semmilyen bőr- és körömgomba elleni szer, készítmény hirdetésében, reklámozásában nem vett és nem vesz részt, ezekhez sem a neve, sem a képmása felhasználását nem engedélyezte, ezzel kapcsolatban interjút, tanácsot nem adott, nyilatkozatot nem tett, sajtótájékoztatót nem tartott.

,,Nevemmel és képmásommal visszaéltek és visszaélnek, olyan szavakat, mondatokat, állításokat, nyilatkozatokat tulajdonítanak nekem, amelyeket én soha nem mondtam, nem állítottam”

– olvasható a közleményben.

,,Meggyőződésem szerint az efféle magatartás nem csak polgári és személyiségi jogaim megsértése, de személyes adataim jogosulatlan, visszaélésszerű kezelése és a fogyasztók tisztességtelen megtévesztése is, amely a büntetőjog hatálya alá is tartozhat. (…) Bízom benne, hogy az illetékes hatóságok, hivatalok, szervek a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megteszik” – fogalmazott a közleményben Karikó Katalin.

(MTI)

Előző sztori

Lakótelepi parkolás: kitérnek a kérdések elől a szocialisták

Következő sztori

Rövid ideig megint kánikula lesz