Már próbálják az idei Szabadtéri operabemutatót

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elkezdődött hétfőn a Szegedi Szabadtéri Játékok operabemutatójának próbafolyamata. Idén Verdi La Traviata operáját a Kossuth-díjas Juronics Tamás rendezésében kerül színpadra július 29-én és 30-án.

A rendező az olvasópróbán elmondta, modern köntöst kap a nemes lelkű kurtizán, Violetta Valéry szívbemaró története. Dinyés Dániel, az előadás karnagya kiemelte, Verdi annak idején ragaszkodott hozzá, hogy saját korában játszódjon a darab, így a szerzői szándék minden korban, hogy a jelenben keljen életre a történet. 

A címszerepben a Kossuth-díjas Kolonits Klárát láthatják a nézők, Alfredot László Boldizsár kelti életre, akinek konok apját Alexandru Agache alakítja majd, aki 1981-ben debütált a La Traviatában. A további szerepekben mások mellett Vajda Júliát, Horák Renátát, Tötös Rolandot, Réti Attilát és Cseh Antalt láthatja majd a közönség.

Az előadáshoz különleges díszlet készül Tóth Kázmér tervező iránymutatásával. Juronics elmondta, a nyitóképben az arany flitteres díszítés lesz hangsúlyos, a forgó változásaival bíbor függönyös bálteremmé, nyári lakká és párizsi utcaképpé alakul majd a látványos díszlet. A jelmezeket Jeremias Bianca Imelda tervezte, aki kifejtette, a színek fontos szimbolikával bírnak majd. Például Violetta igazi énjének szimbóluma a lila lesz.

Juronics elmondta továbbá, hogy két allegorikus szereplő is megjelenik majd az előadásban. Egy kislány Violetta tiszta és ártatlan lelkét jelképezi majd, Horváth Zoltán táncművész pedig a halál figuráját kelti életre. 

Előző sztori

Biden szerint Amerika Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme

Következő sztori

Év végétől prémium vasúti kocsik közlekednek Szeged és Budapest között