Videó!

Jövő ősszel indulhat el az utasforgalom a Szeged-Szabadka vasútvonalon

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Röszkénél, a magyar-szerb határ közvetlen közelében tartott sajtótájékoztatót Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára és Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a felújítandó Szeged-Röszke vasútvonallal kapcsolatban. Az eseményen többek között az is kiderült, a tervezettnél hosszabb zajvédőfalat építenek.

Vitézy Dávid az eseményen elmondta, az SMD-80-as vágányépítő és átépítő géplánc Röszkénél elérte a magyar–szerb határt, ez jelentős mérföldkőnek számít, hiszen nemrég Lyonban az Európai Bizottság, az uniós tagállamok és a Nyugat-Balkán vezetőinek közlekedési csúcstalálkozóján közösen szorgalmazták, hogy Szerbia és a Balkán többi országa mihamarabb csatlakozzhasson a transzeurópai közlekedési hálózatba, így ebben a térségben is felgyorsuljon a vasúti hálózat fejlesztése európai uniós segítséggel, az uniós biztonsági és átjárhatósági sztenderdek szerint.

Hangsúlyozta, Magyarország a Budapest–Belgrád távolsági és a Szeged–Szabadka regionális vasútvonal fejlesztésével mindent megtesz azért, hogy a Nyugat-Balkán személy- és áruforgalma minden eddiginél jobb minőségben csatlakozzon az európai hálózathoz.

“Ez elősegíti a térség európai integrációját és prosperitását, ami Magyarország és az Európai Unió stratégiai érdeke.” – húzta alá az államtitkár.

Legkésőbb jövő ősszel indulhat az utasforgalom

Pafféri Zoltán elmondta, hogy a MÁV irányításával zajló beruházások közül ez az egyik legnagyobb értékű az elmúlt évtizedben.

Kiemelte, a vasúttársaság mindent megtesz azért, hogy legkésőbb jövő ősszel újra indulhasson a 2015 óta szünetelő személyszállítás.

Pafféri szerint ezáltal az autózással versenyképes vasúti közlekedés áll majd a Szeged és az észak-bácskai települések között élők rendelkezésére, melynek köszönhetően mérséklődnek a közúti dugók, tisztábbak és még élhetőbbek lesznek a térségbeli települések.

Várakozásaink szerint a teljes személyszállítási forgalom megindítása után legalább olyan népszerűvé válik a Szeged-Röszke-Szabadka közötti vonal, mint a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvillamos.

hangsúlyozta Pafféri Zoltán.

Szentmihályon is lesz megálló

A villamosított pályán 120 km/h sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok. (Egyes, rövidebb szakaszokon külső korlátozó tényezők miatt 80 km/h lesz a megengedett sebesség). Röszke állomás vágányhálózatát is korszerűsítik. Új megállóhelyet hoznak létre Szeged-Szentmihály településrészen; itt és Röszkén magasperonnal, akadálymentesítéssel, modern esőbeállókkal, P+R és B+R parkolókkal, padokkal, valamint korszerű utastájékoztatással teszik vonzóbbá a vasúti utazást. Röszkén ezen kívül egy új állomásépületet létesítenek az utasok számára. 

Hosszabb zajvédőfalakat építenek

A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte, a korábbi tervekhez képest többszörösére nő a zajvédőfal hossza, az akusztikai vizsgálatok elkészültek.

Az engedélyezési folyamat még tart, de várhatóan mindazon lakóépületek környezetében kiépül a zajvédőfal, melyek a vasúti 50 méteres védőövezeten belül találhatók.

húzta alá Pafféri.

Hozzátette, azon épületek esetében, amelyeknél ez nem lehetséges (vasúti átjárók közelében) a kivitelezés keretében nyílászárócserét végez a kivitelező.

Korlátozzák az éjszakai tehervonat-közlekedést

A Szeged és Röszke között zajló beruházás fogja biztosítani augusztus 1-jétől átmenetileg a Budapest-Kelebia vasútvonal teljes kizárással járó fejlesztési időszakában a tranzit áruforgalom kerülő útvonalát, így fenntartva az észak-déli tengelyen a vasúti árufuvarozási vérkeringést.

Pafféri Zoltán kitért arra is, hogy a teljes felújításig – biztosítóberendezés és villamosítás nélkül – csak korlátozott, éjszakai tehervonat-közlekedést engedélyeznek hatóságilag. Megemlítette, hogy napközben, 8 és 18 óra között tovább folytatódnak a felújítási munkálatok a 2023 késő őszére tervezett átadásig a személyszállításhoz szükséges biztosítóberendezések, felsővezetéki rendszerek, állomási és megállóhelyi infrastruktúra kivitelezésével, valamint a közúti-vasúti átjárók felújításával.

Speciális géppel dolgoznak
A Szeged–Röszke vasútvonal felújításán dolgozó 210 tonnás, SMD-80-as típusú vágányépítő és átépítő géplánc május első felében a vonal Szeged felőli részén végezte az előre eltervezett vágányépítési feladatokat.  A világ egyik legnagyobb vasútépítőgép-gyártója, a Plasser & Theurer által épített gépláncból mindössze hármat alkalmaznak aktívan Európában, májusban és júniusban több napon át ezek egyike dolgozott a Szeged és Röszke közötti 136-os számú vasútvonal kivitelezésén. A 13 kilométernyi pálya felújítását hatékonyabbá és gyorsabbá tevő munkagép műszakonként akár két kilométernyi vágányt képes átépíteni.

Előző sztori

Vizes vb: Montenegró legyőzésével hetedik helyen zárt a magyar férfi vízilabda-válogatott

Következő sztori

Orbán Viktor szerint is tök meleg van