Sport

Simándi Árpád marad a Szedeák vezetőedzője

Simándi Árpád marad a Szedeák vezetőedzője

2022. június 29., szerda
Simándi Árpád marad a Szedeák vezetőedzője

A 39 éves szakember további három évre kötelezte el magát a szegedi kosárlabdacsapathoz.

dr. Kardos Péter, a Naturtex-SZTE-Szedeák elnöke a klub hivatalos Facebook-oldalának úgy nyilatkozott, Simándi Árpáddal 16 éve dolgoznak együtt, így egy pillanatra sem volt kérdéses a közös folytatás.

Árpi bejárta azt az utat, amit be kellett járnia a vezetőedzői pozícióhoz. Szakmailag és emberileg is kész a feladatra, ahogy ezt már bizonyította is. A hároméves szerződés aláírása mutatja azt a lojalitást, ami a felekben kölcsönösen megvan egymás iránt.

fogalmazott a klub első embere, aki azt is elárulta, Simándi Árpád munkáját Kiss Zsolt fogja segíteni.

A szerződéshosszabbítást követően Simándi is elégedett nyilatkozott.

Nagyon örülök, és természetesen hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy további három évre bizalmat szavazott nekem a klubvezetés. Az elmúlt időszakban szép eredményeket értünk el és a jövőben is a tudásunk legjavát fogjuk adni annak érdekében, hogy a szurkolóink büszkék lehessenek a Szedeákra! Hajrá Szeged!

összegezte gondolatait a tréner.

Kiemelt kép: NSO/Tumbász Hédi

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.