Közélet

Ruzsa Roland nyert Kiskundorozsmán, Komjáti nem is szavazott

Ruzsa Roland nyert Kiskundorozsmán, Komjáti nem is szavazott

2022. június 26., vasárnap
Ruzsa Roland nyert Kiskundorozsmán, Komjáti nem is szavazott

Egyértelmű volt a választók akarata a kiskundorozsmai időközi önkormányzati választáson. Ruzsa Roland, a Fidesz jelöltje a szavazatok 59 százalékával, magabiztosan nyerte a voksolást. Ezzel egyébként

elfogyott Botka László biztosnak nevezhető többsége a városvezetésben,

mostantól folyamatosan egyezkednie kell a Demokratikus Koalícióval mindenben, a Jobbikra pedig már nincs szüksége többé, hiszen "megbuktak".

Ruzsa baloldali ellenfele, a jobbikos Komjáti Zoltán 38 százalékkal zárt, Nagy Ferenc a Kétfarkú Kutyapárt képviseletében 2 százalékot ért el, a független Szabó Ákos a szavazatok 1 százalékát kapta.

Ruzsa Rolandot sikerült elkapnunk egy villáminterjúra, ezt videóban mutatjuk, mert alig 1 perc.

Ruzsa tehát azt mondta, örül a győzelemnek, sokat kell még tanulnia, és bízik abban, hogy olyan jó képviselője lesz majd a dorozsmaiaknak, mint Mihálffy Béla volt.

Komjáti Zoltán nem is szavazott, hiszen nem is Dorozsmán él

A szavazóköri informátoraink szerint egyikben szavazókörben sem látták Komjáti Zoltánt. Ez nem nagy csoda, ugyanis a Jobbikos jelölt nem is Szegeden él, hanem Kunbaján, ahol CSOK-ból épített házat.

Komjáti Zoltán közösségi oldalán gratulált a megválasztott képviselőnek.

https://szegedma.hu/2022/06/orbant-tamadja-de-a-csok-bol-vett-hazat-59-kilometerre-szegedtol-komjati-zoltan

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.