Sport

Portugáliát is megjárt támadóval erősít a Szeged-Csanád GA

Portugáliát is megjárt támadóval erősít a Szeged-Csanád GA

2022. június 29., szerda
Portugáliát is megjárt támadóval erősít a Szeged-Csanád GA

Bíró Bence a kék-feketék nyolcadik nyári igazolása.

Bíró Bence 1998-ban született Budapesten. A Ferencváros, a Budapest Honvéd és az MTK Budapest utánpótlás csapataiban pallérozódott, majd 2014-ben a portugál Vitoria Guimaraes együtteséhez igazolt, ahol előbb az U19-es, majd a második számú felnőtt csapatban szerepelt. 2020-ban hazatért az MTK-hoz, a legutóbbi szezont kölcsönjátékosként Pécsett töltötte, ahol 37 NB II-es meccsen 6 gólt szerzett.

Segíteni szeretném a csapatot, hogy minél jobb eredmény érjünk el idén. Mindenki nagyon kedves, barátságosan fogadtak a csapattársak. Jó játékosokból áll a keret, így nagy verseny lesz a csapatba kerülésért, az a célom, hogy minél több mérkőzésen játsszak.

nyilatkozta a klub honlapjának Bíró Bence.

Nyári játékosmozgás a Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál
Érkezett:
Tóth Bence (Vasas), Kovács Gergő (DVSC), Pintér Ádám (DVSC), Gera Norbert (Budapest Honvéd MFA), Könczey Márk (Ferencvárosi TC), Vaits Marcell (NAC Breda), Micsinai Miklós (Budafoki MTE), Bíró Bence (MTK Budapest).
Távozott:Germán Tamás (visszavonult), Tóth Gábor (visszavonult?), Horváth Krisztofer (Torino FC – kölcsönből vissza), Kovács Milán (Vasas – kölcsönből vissza), Csoboth Kevin (MOL Fehérvár – kölcsönből vissza), Pejovics Danilo (Kecskeméti TE), Debreceni Ákos (Paksi FC – kölcsönből vissza), Bencze Márk (ETO FC Győr).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.