Orbánt támadja, de a CSOK-ból vett házat 59 kilométerre Szegedtől Komjáti Zoltán feleségével

Kunbajáról képviselné a dorozsmaiakat? Mégis hogyan?

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Komjáti Zoltán folyamatosan lokálpatriótának tűnteti fel magát, de kiderült, már 2016-ban a Bács-Kiskun megyei Kunbaján vásárolt házat a feleségével közösen, ahová el is költöztek. A felesége ott fodrász, a gyermekeiket ott iskoláztatták.

A Mindenki Szegedért Mozgalom vezetője, Szabó Bálint elutazott a faluba, és megmutatta a házat is, amit Komjáti a feleségével közösen vásárolt.

A kunbajai házon ott egy O1G-s tábla is, ami azért “vicces”, mert az ingatlant az Orbán-kormány családtámogatási rendszerén keresztül, a falusi CSOK segítségével vásárolták feleségével, több milliós vissza nem térítendő támogatást kapva – közölte Szabó.

Komjáti maga sem tagadta a ház vásárlását, nehéz is lett volna, de azt elhallgatta, hogy CSOK-ot is felvettek rá, amiből vették.

Korábban egy propaganda anyagban azt állította a jobbikos jelölt, hogy házfelújítás miatt vásárolták meg ezt kunbajai házat, ahol csak átmenetileg élnek, de olyan volt, mintha mindezt a pandémiával hozta volna összefüggésbe.

Most kiderült a tulajdoni lapok alapján, hogy nem a pandémia alatt, hanem már 2016-ban megvásárolták a házat és le is telepedtek ott.

A helyiek szerint Komjáti felesége fodrászkodik is a településen, és a gyermekeiket is ott iskoláztatták. Ez azonban semmiféleképpen nem tűnik átmenetinek, hiszen évek óta ott élnek a faluban, csaknem 60 kilométerre Szegedtől.

Igyekszünk megtudni a képviselő-jelölttől, hogy mégis hogyan szeretné Kunbajáról képviselni Dorozsmát, miért fogalmazott félreérthetően korábban, és miért hallgatta el a CSOK-ot? Amint sikerül válaszokat szereznünk tőle, ami nem egyszerű, mert menekül a sajtó elől, és leginkább csak baráti médiának nyilatkozik, akkor beszámolunk róla.
Előző sztori

Pádár Nikolett első felnőtt világbajnokságán is bizonyította tehetségét

Következő sztori

Csapatkapitányból lett csapatmenedzser a Szeged-Csanád GA-nál