Közélet

Nem áll le Tóth Péter: saját közösségében is kiverte a biztosítékot

Nem áll le Tóth Péter: saját közösségében is kiverte a biztosítékot

2022. június 29., szerda
Nem áll le Tóth Péter: saját közösségében is kiverte a biztosítékot

Veszíteni sem tud elegánsan, sőt xenofób megjegyzéseivel még a saját oldalán is kicsapta a biztosítékot Tóth Péter, szegedi Jobbikos politikus.

Mint ahogy megírtuk, az egykor szebb napokat megélt, mára egyre kisebbre zsugorodó Jobbik jelöltje, Komjáti Zoltán elveszítette a vasárnapi időközi önkormányzati választást Kiskundorozsmán. A vesztes fél korrekten gratulált a kormánypárti jelöltnek, Ruzsa Rolandnak, majd hétfőn jött a nem várt fordulat.

Tóth Péter a Jobbik megyei elnöke a facebookon intézett kirohanást Ruzsa Roland ellen,

akit bejegyzésben és kommentben is „lerománozott”, egyes civileket pedig megfenyegetett azért, mert gratuláltak Ruzsának.

A jobbikos „politikus” mindezt arra alapozta, hogy a megválasztott szegedi önkormányzati képviselő Gyulán román gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait.

Tóthot románozása miatt a Fidesz felszólította, hogy távozzon a közéletből, majd később a Momentum szegedi elnöke is. Körmendi Zotán egy facebook bejegyzésben írta, hogy sem pártja, sem pedig Szeged szellemiségével nem egyzetethető össze Tóth Péter megnyilvánulása.

-Valljuk, hogy egy embert nem származása, vallása vagy szexuális orientációja határoz meg

- közölték. A szegedi Momentum elnöksége ezért elhatárolódott a Jobbik megyei elnökének kijelentéseitől.

Az MSZP és a DK hallgat

Úgy tűnik a Fidesz-KDNP és a Momentum kivételével senkit nem zavar Tóth Péter szélsőséges viselkedése. Levelet írtunk a helyi DK és MSZP vezetőjének, azt kérdeztük mit szól a jobbikos „politikus” szavaihoz, de választ ezidáig nem kaptunk. De nem határolódott el Botka László polgármester sem, aki hangos szószólója az elfogadásnak és lojalitásnak. Ennek ellenére néma maradt ő is.

Tóth Péter nem állt le és később is folytatta a románozást és a fenyegetőzést Ruzsa Roland közösségi oldalán.

Mutatjuk:

Kerestük Tóth Pétert telefonon és e-mailban is, egyelőre azonban nem kaptunk választ kérdéseinkre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.