Mintegy száz rendezvénnyel várják az érdeklődőket a szegedi könyvhéten

Tizenöt helyszínen mintegy száz rendezvénnyel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, kiállításokkal, harminc könyvkiadó, folyóiratok programjaival várják a látogatókat 93. Ünnepi Könyvhéten és a 21. Gyermekkönyvnapokon Szegeden

Az eseményről rendezett sajtótájékoztatón a szakember elmondta, bár a könyvhét megnyitóját csak június 9-én rendezik, a hónap közepéig tartó programok sora már egy héttel korábban elkezdődik: a Somogyi-könyvtár ráhangolódó programokat szervez középiskolások számára, más rendezvények mellett pedig pénteken mutatják be Szilasi László Tavaszi hadjárat című kötetét a könyvtár Dóm téri épületében.

A Tisza-parti városban a rendezvények hagyományos központi színtere a Dugonics tér, itt állnak majd a könyvkiadók sátrai és itt található a beszélgetések, színházi és zenei produkciók egyik fontos helyszínéül szolgáló színpad is.

Az idei könyvhetet június 9-én délután Dragomán György nyitja meg, és ebből az alkalomból adják át az önkormányzat könyvkiadási támogatásait, és az év könyve díjat is. Júniusban zajlanak a Román nemzetiségi hónap eseményei Szegeden, a programsorozat ünnepélyes megnyitóját is a Dugonics téren rendezik. A Könyvhét szegedi programjainak vendége lesz itt mások mellett Temesi Ferenc, Egressy Zoltán, Kadarkai Endre, Fráter Erzsébet, Tisza Kata és Görög Ibolya is.

Szegedi működésének centenáriumát ünnepli ebben a tanévben a Szegedi Tudományegyetem (SZTE). Az évforduló alkalmából megjelent Az Egyetem Szegeden – Az első 100 év képes krónikája című kötetet az SZTE Klebelsberg Könyvtárában mutatják be június 10-én. Ezen a napon rendezik Simai Mihály legújabb, Sugárzó rejtelem című verseskötetének bemutatóját is a Somogyi-könyvtárban. Centenáriumát ünnepli a Belvárosi mozi is, az évforduló alkalmából pedig könyv készült Fári Irén és Ibos Éva szerkesztésében.

A kortárs irodalom szegedi keresztmetszetét mutatja föl, tallózva a városhoz kötődő írók, költők tavaly publikált alkotásaiból a Szegedi horizont 2022 című antológia. A kötetet a Városháza dísztermében ismerhetik meg az érdeklődők június 10-én.

Június 11-én tartják a Szegedi írók napját. A Dugonics téren Czilczer Olga és Lázár Bence András költővel, valamint Horváth Péter és Szilasi László íróval hallható beszélgetés. Másnap rendezik az V. Szegedi Lurkó Fesztivált, melyen mesedélelőtt, koncertek, zenés mesejáték várja a gyerekeket.

(MTI)
Borítókép: u-szeged.hu

Előző sztori

Harminc középiskolával kötött együttműködési megállapodást az SZTE

Következő sztori

Mezítláb gázolt az eső utáni városi “tóba” az ellenzéki képviselő