Sport

Milák Kristóf világbajnok, megdöntötte a saját világcsúcsát

Milák Kristóf világbajnok, megdöntötte a saját világcsúcsát

2022. június 21., kedd
Milák Kristóf világbajnok, megdöntötte a saját világcsúcsát

Megvédte világbajnoki címét Milák Kristóf, ráadásul a saját világcsúcsára is rátett még 39 századot.

Milák a 4-es pályáról indult, hétfőn a világ idei legjobb idejével jutott be a döntőbe, 1:52,39-el. A négyes pályáról rajtolt neki a végső megmérettetésnek, bár előtte az előfutamokon játszadozott ellenfeleivel, az elődöntőben pedig saját elmondása szerint erődemonstrációt tartott.

Milák az idei világbajnokság legnagyobb favoritja volt - nem csupán a magyarok, hanem minden értelemben.

Korábban azt nyilatkozta egy interjúban: neki már csak a saját világrekordja az ellenfele.

Az első 50 méter után már 7 századdal járt a saját világcsúcsán belül, és hét tizedet adott a másodiknak. Száz méternél már egy másodperccel volt jobb a saját világcsúcsánál, csak az óra ellen versenyzett, senki nem tudta Milák tempóját felvenni.

Félelmetes úszás volt, három másodperccel utasította maga mögé a 400 vegyesen győztes francia Leon Marchand-t, a harmadik helyezett japán Honda végül 3,27-et kapott tőle. Kenderesi Tamás a 6. helyen végzett, annak ellenére, hogy pár hónapja még nem tartotta értelmesnek, hogy elinduljon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.