Kádár szinte titokban módosította Csongrád megye határát

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hihetetlen, de a máig érvényben lévő megyerendszert szinte titokban vezették be 1950-ben. Voltak akik nyertek, voltak aki vesztettek az átalakítással. Az árendeződés előzménye pedig a főispánok megroppantásának és felszámolásának időszaka volt.

A főispáni tisztség megszűnése

Még mielőtt rátérnénk az új megyerendszer kialakítására, érdemes ismertetni a főispánok megszüntetésének történetét is. A magyarországi közigazgatási egységek (vármegyék), illetve a törvényhatósági jogú városok élén a főispán állt, akinek jogköre kiterjedt az állami hatóságokra, a katonai hatóságokra, a hivatalnokokra, illetve a törvényhatóságokra (önkormányzatokra) is – írja a Mandiner. A főispán azonban nem a törvényhatóság, hanem a központi kormányhatalom képviselője volt, aki ellenőrizte, hogy a törvényhatóság működése a kormány irányvonalával összeegyeztethető, s hogy a kormány utasításait a megyében végrehajtják. A főispánokat az államfő nevezte ki, azonban szakmai előképesítést nem igényelt pozíciójuk. A főszolgabíró a főispán alá rendelve működött, tehát lényegében ő volt „helyettese”, míg az alispán a közigazgatás első személye volt a vármegyében, őt a közgyűlés választotta a főispán négy jelöltje közül. A német megszállás alatt nyilvánvaló volt, hogy kényszer nélkül, szuverén módon 1944. március 19-e után nem választottak magyar főispánt. A német források elsősorban a főispánok lecserélésére mutatnak náci nyomást, kevésbé magas tisztségekkel ritkán foglalkoztak. Edmund Veesenmayer teljhatalmú birodalmi biztos április 28-án jelenthette azt Berlinbe, hogy 

a főispánok leváltásáért folyó harc első eredményeként most 19 főispánt mentettek fel. … Néhány napon belül további főispánok leváltását fogom követelni. Ebben is számítani kell a kormányzó határozottabb ellenállására.

Később, a szovjet megszállást követően egy ideig még megtartották a tisztséget, ezért olyan régi cikkekkel találkozni, amikben kifejtették, hogy

kinevezték a kommunista és szociáldemokrata főispánokat.

Azonban rövidesen beindult a sajtókampány, mely jobb esetben „feleslegesnek”, de gyakrabban „a mindenkori népelnyomó kormány” eszközének nevezte őket.

Végül az örökös főispáni cím használatát az 1947. évi IV. törvény tiltotta be, majd 1950-ben bevezették a tanácsrendszert. Ács Lajos, az MDP politikai bizottságának tagja 1954-es beszédében őszintén szólt: 

a Szovjet Hadsereg kikergette a főispánokat, főszolgabírókat, a népelnyomó jegyzőket, a csendőröket, a katonatiszteket, a földesurakat, a nagy gyárak, a bankok, a kereskedelmi vállalatok tulajdonosait.

A több száz éves magyar tisztséget tehát a múlt század két diktatúrája (náci és kommunista) roppantotta meg, a tisztség restaurálása kétségkívül üdvözlendő fejlemény.

A Kádári-megyerendszer

Az új megyerendszer kialakításának legfőbb letéteményese az a Kádár János belügyminiszter volt, aki a Rajk-per levezénylése mellett tudott egy kis időt szakítani Nagy-Budapest létrehozására, és a korábbi 25 vármegye 19-re csökkentésére is – írja a HVG.

Többek között Csanád megyét részben Csongrádba olvasztják be, de ekkor még Szentes lett volna Csongrád székvárosa. Később, mire a végleges rendelet decemberben megszületett, már Hódmezővásárhely lesz az új megyeszékhely, háttérbe szorítva az akkor még e szerepre alkalmatlannak tartott Szegedet.

A lapok csak a sokadik oldalon, kisebb hírekben számoltak be a történelmi vármegyék és a tradicionális megyeszékhelyek megszüntetéséről.

De nézzük, hogyan indokolták a döntést a Magyar Nemzet hatodik oldalán elbújtatott, 1949. december 11-én megjelent cikkben:

Magyarország megyehatárait, melyek ma államigazgatási szempontból és a lakosság érdekei szempontjából egyaránt hátrányosak, megváltoztatják. A fasiszta rendszer az ország határai mentén fenntartotta a kis maradványmegyéket, hogy egyrészt azokkal soviniszta propagandát űzzön, másrészt, hogy minél több magas közigazgatási állást tölthessen be a dzsentrikkel.

Jogilag különösen érdekes, hogy miként lehetett több száz éves megyéket és megyeszékhelyeket gyakorlatilag egyetlen tollvonással, parlamenti döntés nélkül megszüntetni. Erre az 1949-es sztálinista alkotmány adott lehetőséget, amely a kormányra bízta a közigazgatás átszervezését. Így 1949 szeptemberétől a kormány titkos tárgyalásokba kezdett, az ülésekre Kádár János belügyminiszter hozta be az előterjesztéseket jóváhagyásra.

A Minisztertanács jelen határozata belső utasításként szolgál, ezért azt egyelőre nem kell közhírré tenni

– szól egy ekkor keletkezett, pontosan nem dátumozott dokumentum, amelyet szintén Bolvári-Takács közöl.

Magyarország megyebeosztása a megyerendezés után (forrás: wikipédia)

Az átrendeződéssel például Hódmezővásárhely járt olyan jól: annak ellenére, hogy megyeszékhely lett, területéből egy rész kivált 1949-ben, és ezt 1950-ben Békés megyéhez csatolták. Ma Kardoskút néven található meg a térképen ez a település. Hódmezővásárhely pozíciói később tovább gyengültek: 1962-ben Szeged lett Csongrád megye székvárosa.

Az 1950-es megyeátszervezés egyik legnagyobb nyertese Veszprém megye volt, amely 1945 és 1950 között fokozatosan megszerezte a Balaton teljes északi partját.

Az 1950-es átszervezés további nyertese Békés megye volt. Kevesen tudják, de ez a terület féltucatnyi korábbi vármegyéből alakult: Békés, Szolnok, Csongrád, Csanád, Arad, Bihar vármegye egyes részei alkotják a mai Békést. Gyula is ekkor veszítette el székvárosi státuszát. A megyei bíróság azonban továbbra is itt működik, minthogy – akárcsak Nógrádban Balassagyarmat – a régi  közigazgatási centrum megtartotta ezt a központi intézményt. 

A Magyar Nemzet 1950. januári 8-ai száma mindenesetre ezt írja: „Az új megyeszékhelyek Kecskemét, Salgótarján, Békéscsaba, Tatabánya és Hódmezővásárhely ugyanolyan szempontok szerint lettek székhelyek, mint ahogy a megyehatárokat megvonták. Balassagyarmat helyett azért választották Salgótarjánt, mert amíg a régi nógrádi székváros vonzása csak 25 községre terjedt, addig Salgótarjáné 75 községre. Hasonló volt a helyzet Békéscsaba és Gyula közötti választásnál is, valamint Esztergom és Tatabánya esetében.”

A rendszerváltás óta, és különösen Magyarország Európai Unióhoz csatlakozásától kezdve a megyék szerepe folyamatosan csökken, miután újra megalakultak az önkormányzatok a településeken, és ismét helyben döntenek a képviselő-testületek számos kérdésben, nem pedig megyei szinten dől el az összes fontos ügy. A közigazgatásban és az uniós pénzek elosztásában egyre fontosabb ugyanakkor a régiók szerepe.

Az átszervezés nyertesei

Veszprém megye – megszerzi a Balaton északi partját
Baranya megye – megszerzi Szigetvár környékét
Békés megye – megszerzi Csanád és Bihar megye egy részét
Csongrád megye – megszerzi Csanád egy részét
Miskolc – a hatalmasra duzzasztott Borsod-Abaúj-Zemplén megye központja
Tatabánya – Komárom megye új központja, Esztergomot háttérbe szorítva
Salgótarján – Nógrád megye új székhelye, Balassagyarmat helyett
Békéscsaba – a megnövelt területű Békés megye új székhelye, Gyula helyett
Győr – összevont megye, Győr-Sopron székhelye lesz, Sopron városát háttérbe szorítva 
Kecskemét – egy új, nagy területű megye (Bács-Kiskun) székhelye
Nyíregyháza – összevont megye, Szabolcs-Szatmár székhelye
Debrecen – összevont megye, Hajdú-Bihar székhelye

Forrás: mandiner.hu, hvg.hu
Borítókép: MTI

Előző sztori

Valami nem stimmel a Zászló utcában

Következő sztori

Délután döntőt úszhat Pádár Nikolett