Iráni származású norvég lövöldözött egy osloi melegbárban-terrorcselekmény lehetett

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lehetséges terrorcselekményként vizsgál a norvég rendőrség egy halálos áldozatokkal is járó lövöldözést, amely az oslói The London Pub melegklubban történt szombatra virradóra. Legfrissebb adatok szerint a támadásnak két halottja és 21 sebesültje van, tíz embernek az állapota súlyos.

Az oslói rendőrség letartóztatta a lövöldözés 42 éves norvég állampolgárságú, iráni származású gyanúsítottját, akit a rendőrség kisebb bűncselekmények elkövetése miatt ismert már korábbról, kábítószeres ügye miatt néhány hónapot börtönben is ült. A rendőrség szerint nem volt bűntársa. Az elkövető lakásában házkutatást tartottak, A rendőrség délután sajtótájékoztatót tart.

Az éjszaka történtek miatt a szervezők lemondták a szombatra Oslóban tervezett melegfelvonulást.

Szemtanúk elmondták, hogy az elkövető egy táskával lépett be a klubba, ahol elővette a fegyverét és lőni kezdett. Egy másik szemtanú azt mondta, hogy a klubban pánik tört ki. A rendőrség szerint a helyszínen két fegyvert, köztük egy automata pisztolyt találtak.

Az ügy kapcsán Harald norvég király azt mondta, hogy őt és a királyi családot megdöbbentette a támadás. “Össze kell fognunk és meg kell védenünk értékeinket: a szabadságot, a sokszínűséget és az egymás iránti tiszteletet” – mondta a 85 éves uralkodó.

Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak. A kormányfő egyben szolidaritását fejezte ki az LMBTQ közösséggel, “veletek vagyunk” – mondta.

Előző sztori

Befejeződött a tavaszi érettségi időszak

Következő sztori

Náci hasonlóságok: perrel fenyegetőzik Komjáti és Tóth cége miatt