Sport

Hollandiából igazolt kapust a Szeged-Csanád GA

Hollandiából igazolt kapust a Szeged-Csanád GA

2022. június 22., szerda
Hollandiából igazolt kapust a Szeged-Csanád GA

A Csongrád-Csanád megyei kötődésű Vaits Marcell a klub hatodik nyári szerzeménye.

Vaits Marcell 2002-ben született Hódmezővásárhelyen. Szülővárosa csapatában kezdte labdarúgókarrierjét, majd 2014-ben felfigyelt rá a Puskás Akadémia. Összesen hat éven át pallérozódott a felcsúti akadémián, ez idő alatt nyolc alkalommal szerepelt a korosztályos válogatottakban. 2021 januárjában a holland élvonalbeli NAC Breda együtteséhez igazolt, ahol az U21-es együttesnél szerepelt.

Természetesen az a célom, hogy a pályán és azon kívül is a csapat segítségére legyek, hogy elérjük a közös céljainkat. Hódmezővásárhelyiként számomra plusz motivációt jelent, hogy Csongrád-Csanád megye legjobb csapatában játszhatok. Pozitívan fogadtak a társak, igyekszem minél előbb beilleszkedni és felvenni a ritmust. Szeretnék minél többet védeni a szezon során.

nyilatkozta a klub honlapjának Vaits Marcell.

Nyári játékosmozgás a Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál

Érkezett: Tóth Bence (Vasas), Kovács Gergő (DVSC), Pintér Ádám (DVSC), Gera Norbert (Budapest Honvéd MFA), Könczey Márk (Ferencvárosi TC), Vaits Marcell (NAC Breda).

Távozott: Germán Tamás (visszavonult), Tóth Gábor (visszavonult?), Horváth Krisztofer (Torino FC – kölcsönből vissza), Kovács Milán (Vasas – kölcsönből vissza), Csoboth Kevin (MOL Fehérvár – kölcsönből vissza), Pejovics Danilo (Kecskeméti TE), Debreceni Ákos (Paksi FC – kölcsönből vissza), Bencze Márk (?).

A Szeged-Csanád GA nyári felkészülési menetrendje
június 29. Szeged-Csanád GA – Hódmezővásárhelyi FC (NB III.)
július 2. Szeged-Csanád GA – Dunaújváros (NB III.)
július 6. Paksi FC (NB I.) – Szeged-Csanád GA
(július 11-től július 18-ig szlovéniai edzőtábor Roglán)
július 13-án Szeged-Csanád GA – ?
július 16-án Szeged-Csanád GA – ?
július 23. Szeged-Csanád GA – Kecskeméti TE (NB I.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.