Politika

Botka szerint Márki-Zay intézte el az újabb Fidesz-kétharmadot

Botka szerint Márki-Zay intézte el az újabb Fidesz-kétharmadot

2022. június 7., kedd
Botka szerint Márki-Zay intézte el az újabb Fidesz-kétharmadot

Mint ahogy azt mi is megírtuk, Botka László a Partizán nevű YouTube-csatornának adott interjút, amiben gyakorlatilag végig szemrebbenés nélkül szidta az ellenzéket.

Igen ritkán hallani Botka Lászlót hosszasan nyilatkozni bármiről is, A PArtizán pedig hétfőn mutatta be a szegedi polgármesterrel készült nagyinterjúját.

Ebben pedig nem kevés szó esett Márki-Zay Péterről és a választások előtti utolsó hetekről: Botka az orosz-ukrán háború kitörése után egy nappal találkozott Márki-Zay Péterrel, akit arra figyelmeztetett: az eddigi kampányt szét kell tépni, mivel a háború mindent felülír. Ennek ellenére a baloldal rosszul ragadta meg a témát:

Szeged polgármestere szerint ugyanis bár ,,igaztalan és hazug" volt a Fidesz kampány, de ,,megvoltak azok a mondatokat" Botka szerint, amire ezt a kampányt rá lehetett fűzni. Itt vélhetően többek között Márki-Zay azon mondatára gondolhatott, miszerint ,,Ukrajna a mi háborúnkat vívja".

Meglátása szerint a ,,kelet vagy nyugat" helyett azt kellett volna tematizálnia az ellenzéknek ebben a helyzetben, hogy ,,élet vagy halál". A háború vagy béke kérdése ugyanis ezt jelenti.

Botka szerint ,,már saját magukat sem érdeklik" az ellenzéki pártok, és érdemi politizálás nélkül akarnak választást nyerni. Az interjú során azt is többször megjegyzi, hogy több alkalommal is inkább önmagukkal kezdtek el a pártok foglalkozni, mintsem az emberekkel.

https://youtu.be/LMZ50YRTNUI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.