Közélet

A bosszú és a sértettség vezérelheti Bodó Imrét az újszentivániak szerint

A bosszú és a sértettség vezérelheti Bodó Imrét az újszentivániak szerint

2022. június 20., hétfő
A bosszú és a sértettség vezérelheti Bodó Imrét az újszentivániak szerint

Egy dühös munkásőr is naív, gyermeklelkű esztétának tűnt volna ahhoz képest, amilyen "kampány" folyik az újszentiváni közösségi oldal mocsarában - hamarosan ugyanis polgármestert választ a település. A szavazásra azért kerül sor, mert Putnik Lázárt azzal gyanúsítják, hogy a volt polgármester társaival együtt 222 millió forintos vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek, és elcsaltak 113 milliót.

A pártállami idők megmondó emberei harciasan agitálnak és ennél is durvábban izgulnak azért a Bodó Imréért, aki saját bevallása szerint fideszes, épp csak erről a pártban más a vélemény; el is köszöntek a jobboldalon zűrös hírnévnek örvendő polgármester-jelölttől már egy ideje.

Bár a baloldali politikusok és a balos pártmédia megpróbálta a Fideszre, pontosabban Bartók Csabára tolni Putnik Lázár csalási ügyét, a valóság az, hogy egyes források szerint

Putnikot mások mellett éppen Bodó Imre segítette a hatalomba korábban.

Abban bízott, hogy a két település közösen pályázik iskolaépítésre, ugyanis akkoriban Bodó a szomszédos Tiszasziget polgármestere volt - emlékezett meg erről a Magyar Narancs pár héttel ezelőtt.

Mini Márki-Zay

Helyi forrásaink szerint Bodóék a "régi nótát fújják", és most is úgy tesz, mintha fideszes lenne; viszont eközben kampányát és személyét nyíltan baloldali, sőt pártállami múlttú emberek is segítik.

- Mi csak mini Márki-Zaynak hívjuk Bodó Imrét, mert mintha ugyanabból a kottából játszana ő is, mint a vásárhelyi polgármester, aki addig-addig vízionált 'csalódott fideszeseket' mígnem elhitte, hogy léteznek is, és rá fognak szavazni. Aztán láttuk mi lett, annyira kikapott, mint még soha, senki - mesélte egy asszony lapunknak. A társaságában lévő férje szerint a településen "egyesek gyűlölködnek egész álló nap a Facebookon, meg járják a házakat és lázítanak Ulbert Mónika ellen, aki valóban a Fidesz által támogatott polgármester-jelölt. - Bodó úr olyan 'fideszes' jelölt, akit szerintem egykori kommunista ügynökök vesznek most körbe és kardoskodnak miatta, ami érdekes. Már csak a Gyurcsány hiányzik ide, és tiszta kabaré lenne ez a választás is - tette hozzá a férfi.

A faluban egyébként látszólag nem igen mozgatja meg a helyieket a közeledő időközi, nem ment könnyen a beszélgetés sem erről a témáról, csak nagyon kevesen akartak megszólalni még név nélkül is.

Bosszúhadjárat

Egy 70 körüli férfi szerint Bodó Imrét csak "a bosszú és a sértettség vezérelheti" és

"törleszteni akar a Fidesznek azért, mert kitagadták maguk közül".

A Fideszben hasonlóképpen gondolják, de ott egyenesen árulónak tartják Bodó Imrét, akivel szemben többször is lojális volt a párt, de ő rendre mindent és mindenkit elárult az évek alatt - tartják róla. Korábban erről részletesen is írtunk, ebben a cikkünkben:

https://szegedma.hu/2020/09/bodo-imre-egy-politikai-palyafutas-csufos-vege

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.