Egészség

Újabb terjedő betegség jelent meg több európai országban

Újabb terjedő betegség jelent meg több európai országban

2022. május 19., csütörtök
Újabb terjedő betegség jelent meg több európai országban

A beszámolók alapján azt valószínűsítették, hogya fertőzés szexuális úton terjedhet. Németországban például már figyelmeztetést is adtak ki a betegség megjelenése miatt.

Terjedni kezdett a briteknél egy nemrég megjelent betegség, a majomhimlő, amely azóta már Európa más országaiban, valamint az Egyesült Államokban is felütötte a fejét. A fertőzés miatt már Németországban is figyelmeztetést adtak ki a hatóságok – írja az index.hu

Az Afrikából származó majomhimlő ritka, viszonylag lassan terjedő fertőzésnek számít, két héttel ezelőtt azonban megjelent a briteknél, és azóta több helyen is terjedni kezdett. A fertőzés általában csak enyhe megbetegedést okoz, és a legtöbb ember néhány hét alatt kigyógyul belőle, a súlyosabb megbetegedések viszonylag ritkák.

A majomhimlő ritkaságát mutatja az is, hogy Angliában legutóbb 2019 végén észlelték a vírust, miközben az Egyesült Államokban is csak két esetben jelent meg tavaly (és végül ők sem adták át másnak a fertőzést).

A briteknél jelenleg kilenc majomhimlővel fertőzött pácienst tartanak számon, és a napokban ezeket az eseteket alaposabban is megvizsgálták a tudósok.

Közölték, hogy a páciensek közül négyen melegek vagy biszexuálisak, és a beszámolóik alapján azt valószínűsítették, hogy a fertőzés szexuális úton terjedhet.

Az Egyesült Királyság mellett Európán belül még Portugáliában és Spanyolországban jelent meg a betegség. Az előbbi országban 14 esetet már megerősítettek (összesen húszat vizsgáltak, amelyek közül négy negatív lett, kettőnél pedig még nincs eredmény).

Spanyolországban mindeközben 23 olyan páciensen végeznek vizsgálatokat, ezek közül hét esetben már biztos, hogy majomhimlő okozta a betegséget. A páciensek közül 22-en azt is elmondták, hogy az utóbbi néhány hétben érintkeztek másik férfival (a portugál páciensek közül a többség ugyanerről számolt be). 

Mindeközben Európa más országaiban is elkezdtek figyelmeztetni a betegség megjelenésére.

NÉMETORSZÁGBAN A KÖZEGÉSZSÉGÜGYÉRT FELELŐS ROBERT KOCH INTÉZET (RKI)ADOTT KI FIGYELMEZTETÉSTA BETEGSÉG MEGJELENÉSE MIATT.

Ők egyrészt az orvosokat figyelmeztették arra, hogy bizonyos, bőrelváltozással járó megbetegedések mögött akár a majomhimlő is állhat. Másrészt a meleg és biszexuális férfiak figyelmét hívták fel arra, hogy ha egy másik férfival való szexuális együttlét után bármilyen szokatlan bőrelváltozást észlelnek magukon, akkor azonnal kérjenek orvosi ellátást. 

Forrás: index.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.