Nem hívott mentőt a feleségére, inkább elment aludni

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy idős férfi miután észlelte felesége rosszullétét, nem hívott rá mentőt, inkább lefeküdt aludni. A nő meghalt.

A vádirat a nyugdíjas házaspár kapcsolata évek óta megromlott mindkettejük rendszeres alkoholfogyasztása és állandó vitáik miatt. A sértetthez rosszullétei miatt évente több alkalommal kellett mentőt hívni, esetenként a vádlott tárcsázta a segélyhívót. A feleséget korábban rövid ellátást követően mindig otthonába bocsájtották. A sértett 2021. április 8-án ismét rosszul lett, a földre esett amelyet a vádlott is észlelt, ennek ellenére segítséget neki nem nyújtott, a mentőket sem hívta, hanem lefeküdt aludni.

Mire a férfi reggel felébredt, a felesége már elhalálozott. A halál órák alatt állt be, idejében érkező orvosi segítséggel élete megmenthető lett volna.

A vádlott ezt követően egy sörözőbe ment, ahol elmesélte a történteket és ahonnan az ott dolgozók a háziorvost értesítették mindezeket hallva.

A főügyészség a vádlottat gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja.

Előző sztori

Mindenki itt van: Márki-Zay Péter is a Borfesztiválon járt

Következő sztori

Nem a világ pénzét termelte tavaly a Szegedi Sport és Fürdők Kft.