Ne rutinból vezessen hétvégén; leaszfaltozzák a Stefániát

Aszfaltozási munkálatok miatt szombaton és vasárnap ideiglenesen egyirányú lesz a forgalom a Stefániának a színházi körforgalom és a Vár utca közötti szakasza a Belvárosi híd irányából – derül ki a polgármesteri hivatal közleményéből.

A Dózsa György utca felől a Vörösmarty utca irányába kerülni kell.

  • A 9-es 19-es trolik a Vértói út/Makkosház felé módosított útvonalon járnak, a Vörösmarty utca felé. 
  • Az egyszerűbb átszállás érdekében az 5-ös és 7A-s trolik ebben az időszakban a Körtöltés utca/Bakay Nándor utca felé szintén a Széchenyi tári buszmegállóban állnak meg.

A Stefánia aszfaltozását követően telepítik a táblákat és éjszakánként készül el az útburkolati jelek felfestése, de ez már csak helyi korlátozások mellett. Május 9. hétfőtől végleges lesz a Stefánia és a környező utcák közlekedési rendje, azaz a Deák Ferenc utcából balra a Belvárosi híd felé nem lehet kikanyarodni. A hídfőben működő jelzőlámpás csomópontot a szakemberek úgy programozták, hogy a Stefániáról Újszeged felé a korábbinál kétszer olyan hosszú ideje legyen a közlekedőknek felhajtani a hídra.

A Stefánia és az Oskola utca, illetve a környező utcák továbbra is munkaterületek. 

A kivitelező a tervek szerint és időjárástól függően június 8-ig a Stefánián a felfestés és táblázás mellett befejezi a járdák díszburkolatát, valamint kertészeti munkálatokat végez, szemeteseket és kerékpártámaszokat szerel fel.

A Híd utcán pollereket telepít, a Roosevelt téren május 9. hétfőn aszfaltozza le a parkolókat és az úttestet, valamint június 8-ig az Oskola utcán is szemeteseket és kerékpártámaszokat szerel fel.

Befejeződik a projektben a kerékpárút-hálózat bővítése, elkészül a táblázás és útburkolati jelek festése azokban a belvárosi utcákban, amelyekben megnyitják a szembeirányú forgalmat a kerékpárosok számára. Elkészül az új kerékpárutak, -nyomok, -sávok, átvezetések felfestése és táblázása is.

Kiemelt képünk archív!

Előző sztori

Vége a közgyűlésnek, minden előterjesztést elfogadtak

Következő sztori

Vizsgálják Berki Krisztián halálának körülményeit