Mégiscsak miniszter lesz Lázár János?

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rejtélyes fotót tett közzé Orbán Viktor néhány perce az új kormány alakulásáról.

Orbán Viktor miniszterelnök posztolt egy fotót „alakulunk” címmel. Egyelőre még nincsenek információk arról, hogy konkrétan kik lesznek az új kormány tagjai, és hogy melyik minisztériumot ki fogja vezeti, de a kép alapján szinte biztosra vehető, hogy Lázár János és Navracsics Tibor ismét tagja lesz Magyarország Kormányának.

Néhány napja Lázár János egy vekkert kapott Kocsis Mátétól. A cselekedettel minden bizonnyal arra utalhatott a politikus, hogy négy évvel ezelőtt, és az idén is lemaradt a Fidesz-KDNP frakció csoportképéről Lázár János, aki saját elmondása szerint elaludt. Most pedig már nagyon úgy tűnik, hogy a hódmezővásárhelyi politikus ismét a kormány tagja lehet.

Előző sztori

Leállt az ukrajnai gázszállítás Kelet-Európa felé

Következő sztori

Meghalt a világbajnok ejtőernyős főtörzsőrmester