Manfred Webernek elege van Orbánból!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője szerint ha nem sikerült közös megállapodásra jutni, kormányközti megállapodásokkal kell elérni az olajembargót. A politikus szerint így meg lehet kerülni Magyarország blokádját.

Egyre több EP-képviselő harsogja, hogy mindenképpen be kell vezetni az olajembargót. Az Orbán-kabinet azonban mindeddig ugyanazt a határozott álláspontot harsogta vissza: nem támogatják, mert az katasztrofális állapotokat okozna a magyar gazdaságban.

Az ügyet az Európai Bizottság annyira komolyan veszi, hogy annak elnöke, Ursula von der Leyen és az EP soros elnökségét betöltő Emmannuel Macron francia elnök is tárgyalni kezdett Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Most azonban a német politikus, Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője is megszólalt: elege van abból, hogy ,,Orbán diktálja az ütemet.”

A német politikus az ntv német hírtelevízióban sugárzott interjúban kiemelte, hogy a tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács hétfőn kezdődő tanácskozásán megállapodásra kell jutni az orosz kőolajra kivetendő embargóról, mivel a háború miatt erkölcsileg vállalhatatlan, hogy euró-százmilliós nagyságrendű összegek vándorolnak az EU-ból Moszkvába.

A Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa szerint el kell érni, hogy az EU a leglassabbak hátrahagyva haladjon előre, ha és amennyiben ,,nem hajlandó felhagyni a blokáddal” a magyar kormány.

,,Orbán nem játszadozhat velünk.” – mondta Manfred Weber.

Hozzátette, egységesen meghozott, EU-s szintű döntés nélkül is lehetséges az előrelépés, mert a tagállamok külön-külön, kormányközi megállapodások alapján is bevezethetik az embargót. Szerinte az olajembargó körüli vita arra is rámutat, hogy az EU cselekvőképességének megmaradása érdekében el kell távolodnia a teljes egyetértésen alapuló döntéshozatali mechanizmustól.

(Index)
Borítókép: Frank Hoermann / Sven Simon / AFP

Videó a cikkben
Előző sztori

Orbán Viktor: Csak egy legény van talpon e vidéken

Következő sztori

Jakab Péter bejelentette: árulás történt