Egészség

"Hősképzéssel" ünneplik a mentők napját

"Hősképzéssel" ünneplik a mentők napját

2022. május 9., hétfő
"Hősképzéssel" ünneplik a mentők napját

Országszerte ismét megszervezik az ingyenes "hősképzést", ahol bárki elsajátíthatja és gyakorolhatja az életmentés alapfogásait a mentők napján.

Kedden, a magyarországi életmentés 135. és az Országos Mentőszolgálat megalakulásának 74. évfordulóján a mentők napját ünnepelik. 1887-ben ezen a napon kezdte meg szolgálatát a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, mely Európa egyik első mentőszervezete volt - emlékeztettek.

Az elmúlt időszak a mentőket különösen nagy erőpróba elé állította: tavaly több mint 1,25 millió mentőfeladatot végeztek, 116 ezer koronavírus-beteget vittek kórházba és több mint 1,3 millió járványügyi mintavételt szerveztek meg, illetve hajtottak végre – tájékoztatott az OMSZ.

A sikeres helytállás a 8500 mentődolgozó felkészültségének és elhivatottságának, valamint a társadalom támogató összefogásának is köszönhető, hiszen a járvánnyal kapcsolatos pluszfeladatok ellátását országszerte önkéntesek is segítették - írták.

A közlemény szerint a Mentők Napja alkalmából a legkiválóbb mentődolgozók elismerésben részesülnek, a lakosság számára pedig országszerte ismét megszervezik az ingyenes "hősképzést", ahol bárki elsajátíthatja és gyakorolhatja az életmentés alapfogásait. Az ünnepi hősképzés részleteiről az OMSZ honlapján (www.mentok.hu), illetve az ÉletMentő Applikáció chatbotjából (Hősképzés) is lehet tájékozódni.

(MTI)
Borítókép: ujpestihirmondo.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.