Bizottsági jelentések lesznek ma napirenden az Országgyűlésben

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ma derül ki, hogy lesz-e veszélyhelyzet az Ukrajnában dúló háború miatt.

Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, hétfőn törvényjavaslatok bizottsági jelentéseinek és az összegző módosító indítványainak vitáit folytatják le a képviselők.

A képviselők 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdik munkájukat, majd a napirendi javaslat szerint az interpellációk, az azonnali kérdések és válaszok órája, valamint a kérdések következnek. Az új parlament megalakulása óta ez a blokk eddig elmaradt, és az Országgyűlés honlapján most sem szerepel érvényes interpellációs, azonnali kérdésekből és kérdésekből álló lista.

A parlament megvitatja a Magyarország alaptörvényének tizedik módosításának és az azzal összefüggő katasztrófavédelmi törvény módosításának bizottsági jelentéseit és az összegző módosító javaslatokat. Ez a két előterjesztés – elfogadása esetén – lehetővé teszi, hogy

a kormány veszélyhelyzetet hirdessen a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is.

A plenáris ülés napirendjén szerepel a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről szóló törvényjavaslat, amelynek célja, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszűnése után a szabályozási átmenet egyértelmű és kiszámítható legyen.

A képviselők megvitatják az egyes törvényeknek a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényhez kapcsolódó módosítását, amely a minisztériumi feladat- és hatásköröket érinti.

(MTI)

Előző sztori

Egészen csütörtökig nyári időre lehet számítani

Következő sztori

Több mint ezerháromszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén