Közélet

Beütött a Borfesztivál Botkánál is?

Beütött a Borfesztivál Botkánál is?

2022. május 19., csütörtök
Beütött a Borfesztivál Botkánál is?

Szeged polgármestere fura szavakat közölt utolsó bejegyzésében hivatalos Facebook-oldalán.

Botka László úgy fogalmazott, hogy „új GYOLOGOS járdaszigetekkel TESZÜK biztonságosabbá a közlekedést Szegeden a Felső Tisza-parton".

Nagy valószínűséggel a polgármester „gyalogos”-t szeretett volna írni, de elütésre sem lehet fogni az esetet, mivel a billentyűzeten igen messze helyezkedik el az „a” és az „o” betű. A másik pedig csak egy sima helyesírási hiba, semmi több. Cikkünk írásáig sem javította ki a bejegyzést, de elképzelhető, hogy a közeljövőben meg fogja tenni, de ezt a képet csak úgy itt hagyjuk:

Vagy csak az oldal kezelője éli ennyire a fesztiválhangulatot?

Bár korábban Botka László azt nyilatkozta, hogy neki semmi köze a Facebook-oldalának a kezeléséhez, az nehezen elképzelhető azonban, hogy Botka László hivatalos oldalára úgy kerüljön ki bármi is, hogy arról ő ne tudna, vagy ne adna rá engedélyt – akár csak szóban is. De ha ez igaz is, akkor amit

Botka László kiír, azt Botka László Facebook-oldalának kezelőjének kellene tulajdonítani?

Nem az első eset

Korábban még a maszkviselési szabályokkal kapcsolatosan voltak kétes mondatai a Botka Lászlóval fémjelzett Facebook-oldalnak. Akkor azt írta üzenetben az oldal, hogy

Mindenki tuggya, hógy Orbán Viktor tehet a járványró és rosszul kezeli a magyar kórmány a védekezést

Borítókép: szeged.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.