Hírzóna

Önálló Oktatási Minisztérium létrehozását javasolja a PDSZ

Önálló Oktatási Minisztérium létrehozását javasolja a PDSZ

2022. április 26., kedd
Önálló Oktatási Minisztérium létrehozását javasolja a PDSZ

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levében azt javasolja a kormányfőnek, hogy kapjon az oktatás önálló tárcát.

A legutóbbi Kormányinfó egyik fontos témája volt, hogy önálló minisztériumot kap-e az oktatás, illetve az egészségügy. Akkor Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott az oktatás kapcsán, hogy nem lesz telejsen önálló. Ugyanakkor nem zárható ki az sem, hogy kikerül az Emberi Erőforrások Minisztériuma alól.

Most, a PDSZ egy nyílt levélben - melyet a kormányfőnek címzett - arról ír, hogy a kormány eddigi struktúráiban ,,nem igazán volt gazdája az oktatásnak".

,,Nem volt olyan kompetens vezető, aki szakértelmével és elhivatottságával kellőképpen tudta volna a jövő szempontjából talán a legfontosabb ágazat érdekeit érvényesíteni." - írják.

Arra is emlékeztettek, hogy az oktatás különböző minisztériumok fennhatósága alá való rendelése sem vált be, mint megoldás.

Ezért levelükben szükségesnek tartják egy olyan Oktatási Minisztérium létrehozását, ,,mely az oktatás minden területét - az óvodától a felsőoktatásig - összehangoltan tudja képviselni."

A PDSZ a levelében kitért azokra a problémákra is, melyekre többek közt a március 16-i, Klauzál téri demonstrációjukon is felhívták a figyelmet: jelentős béremelésre, és a munkaterhelés csökkentésére volna szükség, enélkül ugyanis - szerintük - ,,nem orvosolható a tantestületek elöregedése és a létszámok drámai csökkenése, nem csökkenthető a feszültség a társadalom és a kor elvárásai és az oktatási intézmények teljesítőképessége között."

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is támogatná az önálló oktatási minisztérium létrehozását, sőt: közleményükben azt is hozzátették, hogy ők ezt már korábban is javasolták. Szerintük már régóta egyértelmű, hogy az Emmi sok területet olvaszt magába, emiatt nem képes a feladatát ellátni. ,,az oktatásnak külön tárca kell, hozzáértő miniszterrel." - írják. A szervezet a köznevelés és a szakképzés egy tárca alá kerülését is szükségesnek látja - előbbi jelenleg az Emmi-hez, utóbbi az Innovációs- és Technológiai Minisztérium (ITM) alá tartozik.

(via Index)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.