Politika

Mihálffy Béla fontos bizottsági tagságot kap a parlamentben

Mihálffy Béla fontos bizottsági tagságot kap a parlamentben

2022. április 27., szerda
Mihálffy Béla fontos bizottsági tagságot kap a parlamentben

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Simicskó István frakcióvezető feélkérésére Mihálffy Béla a KDNP frakció tagja lesz a következő országgyűlési ciklusban. A frakció alakuló ülésén a kiskundorozsmai politikus komoly feladatot kapott, a mezőgazdasági bizottság tagja lesz. Ez a megbízatás azért is jelentős, mert Mihálffy Béla Szeged mellett a Homokhátságot is képviseli az Országgyűlésben,

a bizottsági tagsággal pedig, a választási ígéreteinek megfelelően még hatékonyabban tudja képviselni a térség érdekeit.

Az igazságügyi és a mentelmi bizottságot várhatóan továbbra is KDNP-s képviselő vezeti majd, előbbit Vejkey Imre, utóbbit pedig Hargitai János. Latorcai János, akit frakcióigazgatónak is megválasztottak, várhatóan a parlament alelnöki posztját tölti be ismét-közölte a frakcióvezető.

Tovább erősítené a kereszténydemokráciát a frakcióvezető

A KDNP frakcióvezetője a bizottsági tagságokat bejelentő interjúban elmondta, hogy a kereszténydemokrácia további erősítését jelölte meg pártja alapvető feladataként, hozzátéve, hogy a KDNP kiszámítható politikát folytat, ez várható az elkövetkező időszakban is. -

Olyan eszmei alapokon nyugszik a kereszténydemokrácia, ami a második világháború borzalmai után Európát talpra állította, és ez egy sikertörténet a kontinens számára. Simicskó István nagyon komoly eredményként értékelte, hogy a második legnagyobb frakció lesz a KDNP-é az Országgyűlésben. Az ellenzék felelősségének nevezte, ha tagjai közül lesz, aki nem veszi át a mandátumot vagy nem teszi le a parlamenti esküt-fogalmazott Simicskó István.
 
 Simicskó István a jövőbeni parlamenti munkáról szóló egyeztetésekről elmondta: az első tárgyaláson csak abban sikerült megállapodni, hogy eléneklik a Himnuszt az alakuló ülésen. Az ellenzék pártjai szerinte felkészületlenül érkeztek, láthatóan zavarodottak, történelmi vereség után vannak, nem igazán tudják, mit akarnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.