Késsel támadt társára a rabló

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A gyanúsított elővette pillangókését és közölte társával, hogy kiveszi a szívét, ha nem adja oda a pénzt.

A Szegedi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a román férfinak, aki a vele együtt italozó ismerősét szúrta meg és vette el az összes pénzét. A megalapozott gyanú szerint a férfi együtt italozott a sértettel közös ismerősüknél az egyik Csongrád-Csanád megyei falu külterületén levő tanyán. 

Az estéhez közeledve közösen távoztak, majd a gyanúsított pénzt kért a sértettől, aki ezt elutasította. A sértett a fenyegetés hatására átadott ezer forintot, de a gyanúsított meglátta, hogy több pénz is van nála, amelynek megszerzése érdekében hason szúrta a sértettet. 

A szúrás hatására a sértett a maradék 8 ezer forintját is átadta a gyanúsítottnak, aki ezt követően a helyszínről biciklijével eltekert. A szúrás következtében a sértettnek műtéti beavatkozást igénylő, 8 napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek. A rablás bűntette és a súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség a szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel tett indítványt a gyanúsított letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére. 

Forrás: delmagyar.hu
Borítókép: illusztráció (MTI)

Előző sztori

Pénteken indul a szegedi majális!

Következő sztori

Megalakult az MSZP frakciója Szabó Sándorral